Hont Ferenc: Kis színházesztétika (Színházelméleti füzetek 10., Budapest, 1978)

A cselekvés esztétikája

mondja - "jobbágyaid vagyunk", engedelmeskedünk. És midőn egy plakátkiállitáson megtekintjük a munkásosztályt jelképező kalapácsos meztelen embert, izmainkkal, idegeinkkel szinte együtt mozdulunk vele, személyiségünk kitágul az ellenségre sújtó munkásosztállyá, mimetikusan cselekszünk. Azt a cselekvésfajtát nevezzük mimetikus cselekvésnek, amikor a cselekvésnek tárgyban vagy cselekvésfolyamatban láthatóan-hallhatóan érzékelhető külső fizikai oldala, a valóságot transzponálva tükröző belső pszichikai tartalmát szándékosan érzékelteti a másik ember lelkivilágát megváltoztató szándékkal. A képzeletbeli mimetikus cselekvés, a belső szinjátszásfolyamatnak részletesebb megvilágítására néhány mondatot szó szerint ideiktatok évtizedekkel ezelőtt megjelent könyvemből. (Az eltűnt magyar színjáték, 1940.) "Tegyük fel, hogy egy erdőben vadászaton észrevétlenül meg akarjuk közelíteni az elejtendő vadat. Figyelmünk az elvégzendő feladatra irányul, szemünk a vad nyomait fürkészi, feszült izgalom tölt el bennünket, izmaink is megfeszülnek, minden kis zajra ügyelünk, óvatosan lépkedünk: testünket-lelkünket egységes törekvés hatja át. Vagy tegyük fel, hogy vidáman, gondtalanul sétálunk az erdőben, és hirtelen hatalmas medve ágaskodik fel előttünk, a legbátrabb férfi is a váratlan, ijesztő jelenségre önkéntelenül összerándul, esetleg felkiált, karját védekezően vagy támadásra készen maga elé kapja, megrémül, a menekülés vagy a védekezés vágya lobban fel benne. A testi és lelki visszahatás itt is egységben, együtt és egyszerre jelentkezik. Mindkét esetben bizonyos meghatározott viszonyban állottunk a világgal, az elsőben egy belőlünk kiinduló, kifelé ható törekvés, az utóbbiban egy váratlan jelenség által kiváltott visszahatás nyilvánult meg Viselkedésünkben. A színjátszó lelki tevékenységének forrása, épitőanyaga az élmény, az effajta külső és belső hatásoknak, visszahatásoknak eszmélt, tehát nem észrevétlen átélése. Most tegyük fel, hogy néhány év mulvá valamely célból foglalkozni akarunk a velünk megtörtént egyik vagy másik eseménynyel. Visszagondolunk rá, és megjelenik előttünk az erdő, a medve, sőt saját magunk képe. A bennünk felmerülő képzetek