Hont Ferenc: Kis színházesztétika (Színházelméleti füzetek 10., Budapest, 1978)

A cselekvés esztétikája

matából, a felfogó és cselekvő alany számára az adott időpontban és irányultságban nem jelentősek, nem figyel rájuk. (A távolsági és közvetlen testi érintkezésü érzéklések között elhelyezkedő szaglás esztétikai szerepével ezúttal nem foglalkozunk, mert nagyobb kitérőt igényelne.) Amikor látással, hallással, közvetlen testi érintkezés nélkül felfogjuk a ránk ható valóság valamelyik esztétikumot tartalmazó jelenségét, tapasztalataink alapján vizuális és auditiv érzékleteinket önkéntelenül Idegészitjük tárgyunkról előzően szerzett tapintási, Ízlelési (néha szaglási) érzék'.cîteinkkel. A csak szemlélt tárgynak is érezzük simaságát-durvaságát, súlyát, esetleg izét, például a kivánatos gyümölcsét. Az aktuálisan hallott hangokat látási, Ízlelési, tapintási érzékléseink szerint is minősitjük. Azt mondjuk: vékony vagy vastag hang, magas vagy mély hangfekvés, édes melódia stb. Érzékszerveink, idegeink, agyvelőnk együttműködése a felfogott jelenséget egésszé formálja képzeletünkben akkor is, ha nem is érzékeljük teljes egészében, hogy pontosabban ítélkezhessünk a ránk ható jelenségről,kedvező vagy kedvezőtlen-e számunkra. Még fontosabb és teljesebb egészként tükröződik felfogásunkban a ránk ható jelenség annak következtében, hogy nemcsak külső érzékszerveink utján nyert érzékleteink hatják át egymást, hanem benyomásainkat belső érzéklésünkkel, belső tapintásunkkal, belső izlelésünkkeL belső látásunkkal érzékelt képek, hangok, gondolatok, törekvések, érzések, különösen mozgás-, egyensúly-, testtartásérzéseink is gazdagítják és alakitják esztétikummá. Eleinte ösztönösen, önkéntelenül, később egyre tudatosabban, végül a művészetben, a művészeti esztétikum létrehozásában és felfogásában szándékosan és tudatosan irányitott önkéntelen, ösztönszerű tevékenységgel. Gondolatmenetem meggyőző kifejtése érdekében néhány mondatot közbe kell iktatnom az esztétikum genetikájáról az egyéni és törzsfejlődésben. A magasabb rendű állatok, a csecsemők és az ősi közösségben élo úgynevezett primitív emberek számára minden él, ami hat rájuk. A mozdulatlan tárgyak, a növények, a halottak, az álomképek egyaránt. Nem képesek még megkülönböztetni az élőt az élettelentől, hiszen minduntalan tapasztalják, hogy a mozdulatlan megmozdulhat, a növény elszárad, elpusztul,