Gervai András szerk.: A mai magyar dráma egy évad tükrében - Beszélgetések és interjúk az 1972-73-as évad új magyar bemutatóiról és a mai magyar drámáról (Színházelméleti füzetek 9., Budapest, 1978)

Az ötlettől a bemutatóig

csináljak most a Halhatatlanság ABC-jéból stúdiódarabot. Ek­kor én egy vázlatot készítettem arról, hogy miféle cselek­ménynek a keretébe lehetne mégis ezt az egészet beágyazni. Tanfolyamformát választottam, amely bizonyos cselekményt is befogad, azonban csak parodisztikus formában. A benne lévő krimiezerü betétek is krimiparódiák. Ének is van, de az is paródiája az énekbetéteknek. Arra utaltam, hogy hát ha nek­tek az a szinház, hogy ott énekelnek, meg revtiznek, mi azt is adunk nektek, de csak viccből. Valójában minden érdemle­ges a párbeszédekben hangzik el. - Milyen dramaturgiai változásokra került sor? - Léner Péterrel nagyon jó együttműködést sikerült kia­lakítanunk. Ő soha nem vetemedett arra, hogy egy mondatot is beirjon a darabba. Kivánságait elmondta, 90 %-ban törlése­ket javasolt. Részben olyan éles megfogalmazásokról volt szó, amelyeket a szinház nem kivánt, vagy nem tudott vállalni, részben színpadtechnikai problémákról - egy-egy fejtegetést hosszadalmasnak, szinpadilag életre nem kelthetőnek itélt. Én ilyenkor mindig hallgatok a szinházra. Ők csinálják, ők játszanak. Itt egyébként valami nagy dramaturgiáról nem volt szó, mert nem merültek fel olyan problémák, hogy az imádott nő a második felvonásban csalja-e meg a férjét vagy a har­madikban. Ezek a problémák egy ilyen tipusú játékban egysze­rűen nem léteznek. Kialakult egy szöveg /ez lényegesen rövi­debb annál, mint amit eredetileg irtam/, aztán megkapták a szinészek. A szinészek - természetes ösztönüknél és becsvá­gyuknál fogva is - szeretnek bemondásokat csinálni. Ha el­mentem a próbára - és időnként elmentem -, akkor ezekről a­zon melegében értesültem, de ők maguk is boldogan beszámol­tak róluk. Ezeket általában, ha csak lehetett, köszönettel elfogadtam. Részben azért, hogy a színészeknek a kedvét ne szegjem, részben mert az esetek egy részében ezek a bemondá­sok nagyon szellemesek voltak, bár néha persze más stilusú­ak, mint a játék. - Volt olyan eset, hogy kérte, mondjanak le ötletükről?

Next

/
Thumbnails
Contents