Gervai András szerk.: A mai magyar dráma egy évad tükrében - Beszélgetések és interjúk az 1972-73-as évad új magyar bemutatóiról és a mai magyar drámáról (Színházelméleti füzetek 9., Budapest, 1978)
Írók a színházban
soha azokat a hatásokat, melyek hőseimet tágabb környezetükben érik, vagyis a társadalmi-történelmi, vagy ha úgy tetszik, politikai-közéleti hatásokat. Igy lesz egy ember legszemélyesebb magánügye, mondjuk Makra Ferenc sorsa, közéleti kérdés. A Sziklafalat - ilyen értelemben - legalább olyan közéleti műnek tartom, mint a Makrát . - Mi késztette a Sziklafal átirására? - Az természetes, hogy a drámát minden esetben a helyi körülményekhez; a játékszini viszonyokhoz, az adott közönség fölvevő képességéhez kell adaptálni. De nem ez volt a fő ok. Három különböző előadás /az eger-miskolci, a szegedi, a Déryné Szinhaz előadása/ tapasztalatainak birtokában úgy éreztem, nem az valósult meg a szinpadon, amit akartam. És nem tételezhettem föl, hogy kizárólag az előadásokban volt a hiba. A bajok gyökere az irott drámai anyagban is ott kellett, hogy legyen. Ezért mikor Berényi Gábor fölajánlotta, hogy bemutatja a darabot a József Attila Színházban, de szeretné, ha átírnám számára, örömmel vállalkoztam rá. - Milyen lényeges dramaturgiai változtatásokat hajtott végre? - Mindenekelőtt sokat húztunk. Az eredeti első felvonás szinházi szokásainkhoz mérten elviselhetetlenül hosszúra, másfél órásra sikeredett. Az egri ősbemutatón negyedórát rövidítettünk, de rosszul, mert a kihagyott részre, Anyuska és Hanna darabnyitó kettősére szükség lett volna. Most tehát átgondoltan húztunk, emellett kigyomláltuk a szakmai szlenget, az atelier-jellegű utalásokat, részletkérdéseket. Kisebb jelenetegységek átcsoportosításával /filmnyelven szólva: az anyag újravágásával/ a cselekményt, illetve - meglehetősen cselekménytelen darabról lévén szó - a dialógusok gondolati-érzelmi ivét feszesebbre vontuk. És alaposan átirtam a darab végét. - Valamilyen új koncepció alapján? - Ellenkezőleg. Következetes akartam maradni a régihez. A darab fanyar, kesernyés, groteszk hangvételéből az első változatban valahogy kiestem és a darab vége melodrámába fulladt. A második változatban megpróbáltam végigvinni a groteszk, tra-
