Gervai András szerk.: A mai magyar dráma egy évad tükrében - Beszélgetések és interjúk az 1972-73-as évad új magyar bemutatóiról és a mai magyar drámáról (Színházelméleti füzetek 9., Budapest, 1978)

Rendezők - a mai magyar drámáról (interjúrészletek)

volt. Bizony nem könnyű alávetni a szinházat annak a legfőbb célnak, hogy az adott kort szolgálja, mégpedig a lehető leg­magasabb hőfokon, elnyerve a közönség, a kritika, az állami vezetés, a mindenkori XIV. Lajosok elismerését. Az iró bizo­nyos szempontból abszolút szabad. Gyakran előfordul, hogy több szinházzal, aztán a televízióval, filmgyárral tárgyal, előleget vesz fel, végül nem tartja be a határidőt. A szin­házi rendező viszont egy színházhoz kötött. A másik bajának és gondjának a megértése helyett sokkal tipikusabb az indu­lat, a sérelmek hánytorgatása, ami miatt néha bizony vérrö­gök keletkeznek a kapcsolatokban. Ennek ellenére úgy érzem, hogy lényeges akadály a szinhaz és az irók között nincs. Az esetenkénti kisebb súrlódások áthidalhatók. - A szinhaz történetében volt-e olyan eset, hogy akár a bemutató előtt is, megszakadt az együttműködés a szerző és a szinhaz között, koncepcióbeli eltérések miatt? - Egyetlen egyszer történt ez meg a gyakorlatomban, Fejes Endre Cserepes Margit házassága cimü darabjánál. Már több hete próbáltunk, amikor kaptam Fejes Endrétől egy elmarasz­taló levelet. Közölte, hogy rosszul olvastam el a darabját, nem értek belőle semmit és nem jól rendezem, s csak abban az esetben egyezik bele az előadásba, ha én ezeket és ezeket a kívánságait megvalósítom. Én úgy láttam, hogy a változtatá­sok nem szolgálják a darab, az előadás érdekét, s ezután a próbafolyamat megszakadt. A legjobb tudásom szerint, a leg­jobb szereposztásban igyekeztünk szinpadra vinni a Cserepes Margitot . Nagyon nehéz helyzetbe került a szinhaz, amikor meg kellett szakitani a próbákat. - A kritikáról mi a véleménye? Mennyire tartja hasznosnak a szinhaz, illetve a szerző számára? - Erre a kérdésre nem válaszolok. A kritikáról beszéltem jó néhányszor, meg is kaptam a magamét. Talán igaza volt Molnár Ferencnek: a céltábla nem lőhet vissza. Az irók is panaszkodnak: ha nem jelentkeznek darabbal, akkor a kritika számonkéri ezt tőlük; ha viszont irnak, azt sokszor nem úgy fogadják, ahogy szerették volna. Döntsék el maguk a kritiku-

Next

/
Thumbnails
Contents