Gervai András szerk.: A mai magyar dráma egy évad tükrében - Beszélgetések és interjúk az 1972-73-as évad új magyar bemutatóiról és a mai magyar drámáról (Színházelméleti füzetek 9., Budapest, 1978)
Rendezők - a mai magyar drámáról (interjúrészletek)
divatos volt. A Stúdió - amely nem kapta meg az ilyen jellegű kísérletet megillető támogatást - módot és lehetőséget adott fiatal és kevésbé fiatal Íróknak, hogy kipróbálják darabjaikat. - Jelenleg miért nem működik a Stúdió? - Tiz év után leállt, mert nincs helyisége. Most'úgy látszik, hogy megkapjuk az Arizóna helyiségét, ami nagyobb is, mint a régi volt. Jobb körülmények között dolgozhatunk majd. - Mi döntötte el elsődlegesen, hogy egy darab a Stúdióban vagy a nagyszínházban került előadásra? - Nagyon sok olyan darab feküdt az Íróasztalokban, amelyet nem lehetett nagyszínházban bemutatni, részben politikai okokból, részben színvonalbeli problémák miatt. A stúdiószínpadra viszont adaptálhatók voltak. - De a Stúdióban nem lehet nagyot bukni és fölfedeztetni sem - tehát nem nagy a művészi kockázat. - Ez abszolút helytelen, nem igaz. A kis szinhaz nem olyan kicsi szinhaz. Ott pontosan akkorát lehet bukni, mint a nagyszínházban. - Ezt hogyan lehet lemérni? - Ugy, hogy a közönség nem látogatja. - Ez egy stúdiószínházban kevésbé feltűnő. - Ugyanolyan feltűnő. Mert, ha egy százszemélyes szinházba húszan mennek, az ugyanolyan kényelmetlen, mintha a hétszáz személyes szinházba százan. - A mai magyar darabok között, különösképp a Tháliában bemutatottak között nagyon sok az átdolgozás, ami az eredeti darabok hiányát jelzi. Nem tartja ezt a jelenséget bizonyos mértékig károsnak? - Vállalom a megköveztetést: nagyszerűnek tartom. Ez a színház egyik túlélési lehetősége. Abban a konkurenciában, amit a televizió, a film és a rádió jelent a színháznak, ha a színház csak eredeti müveket akarna bemutatni, vert helyzetbe kerülne. Se a film, se a televizió ezt a szabályt nem tartja be, a színdarabokat, regényeket feldolgozza, születésük pillanatától kezdve. Hát akkor a szinhaz miért ne csi-