Gervai András szerk.: A mai magyar dráma egy évad tükrében - Beszélgetések és interjúk az 1972-73-as évad új magyar bemutatóiról és a mai magyar drámáról (Színházelméleti füzetek 9., Budapest, 1978)
Az ötlettől a bemutatóig
hogy őt a paragrafus tovább nem köti. Ugy érzi, hogy ebben az évadban nálunk nem kerül sor előadásra, a Madách Színház viszont azonnal műsorára tűzné - tehát elvitte a darabot. - Hajtott-e végre, vagy kért-e valamilyen változtatást a darabon? - Ebben az esetben ez nem pontos fogalmazás, mert itt már a darab szerkezetének megformálásától kezdve együtt dolgoztunk az iróval, hosszas beszélgetések során játszadoztunk különböző gondolatokkal. A "játszadoztunk" szót nagyon komoly értelemben használom, valóban lejátszottunk jeleneteket, hogy vajon hogyan lehetne jobban kifejezni azt, amit az iró mondani akar. Tehát, amikor Polgár András leült megirni a darabot, akkor már egy ilyen felépített váz alapján dolgozott. - Utólag már nem került sor változtatásra? - De igen, mert amikor elkészült a darab, megjegyzéseimet a példány szélére irtam. Akkor megint leültünk az iróval. Érzésem szerint jól tudtunk együtt dolgozni, beszélgetéseink termékenyítőleg hatottak rá. Azon a példányon, amely már az előzetes megbeszélés alapján készült el, azon a bizonyos szezonvégen újra, s nagyon alaposan végigment. SZIRTES TAMÁS - Tudomásom szerint A szembesítés eredménytelen a Nemzeti Szinháznál volt egy-két évig, valami oknál fogva nem illett a műsortervükbe, nem adták elő. Abban a pillanatban kaptuk a szerzőtől, amikor épp darabszükében voltunk. Rögtön megtetszett mindannyiunknak. Polgár András müvét nagyon közelállónak érzem magamhoz, a színházhoz és ahhoz a darabtipushoz, amit - ebben az esetben a stilusa miatt - ideálisnak tartok. Furcsa, tragikomikus hangvételű alkotás, igen realisztikusan megrajzolt tipusokkal. Egy intenziv, nagyon bonyolult cselekménysor, s egy pszichológiailag jól motivált belső dráma zajlik a szinpadon. Mulatságos és ugyanakkor sötét, mint szociológia pedig nagyon érdekes és tanulságos. Mélyen belevilágit a társadalom egy bizonyos szük, de létező vegetáló réte-