Gervai András szerk.: A mai magyar dráma egy évad tükrében - Beszélgetések és interjúk az 1972-73-as évad új magyar bemutatóiról és a mai magyar drámáról (Színházelméleti füzetek 9., Budapest, 1978)

Az ötlettől a bemutatóig

Ha Illyés Gyula tiz évvel korábban teszi nekem azt a megtisztelő javaslatot, hogy adjak tanácsot a Dózsa kijavitására, majdnem biztos, hogy minden drámatechnikai tudásomat öszszeszedve java8oltam volna valamit. Most nem. Újra elolvasva a drámát, úgy éreztem, ha annak idején megtette is a maga dolgát, bármilyen értékeket hordoz ia egyébként, a konfliktusa a mai néző számára nem tartalmaz elég korszerűen ható mondanivalót. Ha a konfliktus megmarad, akármennyit javit a költő a dráma technikáján, akármennyire szabadítja meg a főhőst romantikus vonásaitól, akármennyi újabb "igazitáat" hajt végre a megunt régi igazitások mellé, végül megint csak azt fogja mondani, hogy a Zápolyák, a Csákyk, Bakóczok, Telegdik sötét gazemberek, az elnyomott jobbágyságnál, és Dózsáéknél van az igazság. Ez persze mind igaz. És nemcsak pár évre, történelmileg az. De elég lesz ez ma a drámához? A költészet nem tankönyv, amely közismert igazságokat van hivatva ismételni vagy illusztrálni. Ha a közismert igazságot nem tudja a kor követelményeinek nézőpontjából szemügyre venni, könnyen úgy jár, mint lapjaink, vezércikkeink, néha oktatásunk is: unos-untalan ismételjük a közhellyé vált igazságot hazafiságról, fasizmusról, szocializmusról, nem az itt és ma oldaláról vetve fel, miglen a fiatalság megunja és frázisnak, "hegyi beszédnek" tekinti az egészet. Vannak művészek, akik ez ellen úgy akarnak védekezni, hogy mást igyekeznek mondani az eddig ismertekről és ezzel a mással helyettesitik az újat, a korszerűt. Ilyenkor jön a deheroizálás, a reakció "igazolása" és a többi. /Mondanom sem kell, nem azokról beszélek, akik szenvedélyes hittel, a nép ügye iránt érzett felelősségből küzdenek történelem-hamisitások ellen./ Javasoljam talán Illyésnek, hogy, mondjuk, próbálja megérteni Zápolyáék igazát, emberségét? De hiszen ez egyszerűen hazugság, felháborító hazugság! A feladat nem mindenáron mást mondani, hanem olyan korszerű gondolatot keresni, amely meghatározza a maga drámatechnikáját, pontosabban: megkeresi a maga drámai formáját, azt a drámai formát, amely elmondja az igazságot az 1514-es forradalomról, de a mából nézve. Ez-