Földényi F. László: A polgári dramaturgia kialakulása Angliában - A restaurációs dráma (Színházelméleti füzetek 7., Budapest, 1978)

I. A restaurációs dráma külső társadalmi meghatározottsága

ja is, színdarabjában /Valentinian, 1683/ igy jellemzi a királyi házat: "Kurvák, kéjencek és árulók azok, akik arra hiva- ,. Írottak, hogy birodalmát kormányozzák." /I./1/ A kritizáló hang a korabeli drámairodalomban természetesen szinte észrevehetetlen volt a királyt dicsőítő szavak mögött, s a kor egyetlen valóban számottevő költőjének, Miltonnak a panaszai és ostorzásai eltűntek az olyan királyhü szavak mögött, amilyenek pl. Slkanah Settle Marokkói császárnője /The Empress of Morocco, 1673/ c. darabjában hangzanak fel: "Semmilyen zene sem fogható ahhoz, amilyet a lojalitás énekel, / a királyok koronázásakor ez fakad a szivből; / nincsen olyan élvezetes és elragadó dallam, / mint a Sokáig éljen és uralkodjon visszhangja." /II/?/ Természetesen nem az ilyen direkt apológiák jelentették az igazi dicséretet, és II. Károly sem nagyon törődött az ilyen szavakkal. Az erkölcsi normák elvetése alkotta a királyi ház igazi támaszát, és ha a korábban emiitett kettősség következtében a szabadosság egyaránt vonatkozott a saját élvezetre, valamint a polgárok megbotránkoztatására, akkor a polgárság csakis a kicsapongásoknak a megbotránkoztató jellegét volt hajlandó észrevenni. A drámák erkölcstelensége és szabadossága minden apológiánál erősebb támaszt jelentett, ugyanis a szinház szűk világa egyszersmind az arisztokrácia szük világával is azonos volt, és ilyen értelemben a szinházat szinte lehetetlen elválasztani a zárt és lehatárolt közönség világától. Goethe Faustjának előjátékával ellentétben a drámai szerző különösen a restauráció kezdeti szakaszában - még pontosan tudta, hogy kinek ir, milyen közönség nézi meg darabját, és milyen konkrétan körvonalazható elvárásoknak kell eleget tennie. A korabeli polgárság legnagyobb része ki volt zárva ebből a világból, s a szinházat és az arisztokráciát azonositva mindkettőt t'ámadásnak tekintette Isten, a puritanizmus és a kereskedőréteg ellen. Az erkölcstelenség kibontakozásának felszini okaival természetesen mindenki tisztában volt. 1698-ban John Dennis, a kor leghíresebb kritikusainak egyike a következőt válaszolta arra a vád-