Földényi F. László: A polgári dramaturgia kialakulása Angliában - A restaurációs dráma (Színházelméleti füzetek 7., Budapest, 1978)
III. A restaurációs tragédia
basztikusan, stilizáltán tudtak megvalósulni. A pásztorirodalom valóságtól való elvonatkoztatása ezért vált lényegi részévé a restaurációs tragédiának: még ahol szó sincsen a pásztorhagyományokról /pl. Dryden vagy Settle véres tragédiáiban, szerelmi konfliktusaiban/, ott is észre kell vennünk a pásztorhagyomány lényegének, a stilizálásnak és az élet idegenségnek a nyomát - miként az is szükségszerű jelenség, hogy az előbb emiitett kettősség következtében a pásztorhagyomány az empiriába ragadó komédiában is megjelent, de megváltozott tartalommal /pl. Congreve Igy él a világában 'liliamant olyan, mintha Sucklingéknak a restauráció előtti pásztordrámáiból lépett volna elő, és a szerelmi érvelések is a pásztorok érveléseire emlékeztetnek - ám a komédia egészében ez ironikusan jelenik meg/. A restaurációs tragédiának e miatt az alapvonása miatt válik kétségessé az a sokat hangoztatott tétel is, miszerint ezek a tragédiák a francia klasszicizmus egyenes leszármazottjai vagy utánzatai lennének. Davenant darabjairól irva Dryden azokat ugy jellemezte, hogy "Corneille mintájára nemesitette meg jellemeit", és 1666-ban az Angliában tartózkodó Sair.t-Dveremond igy irt egyik levelében Corneille-nek: "Elmondhatom, hogy Angliában és Hollandiában senkinek sincsen olyan jóhire, mint Önnek....Ugy becsülik meg Ben Jonsont, hogy Anglia Corneille-jének nevezik... Ön az egyedüli a franciák közül, akinek az érzései közel állnak az öveikhez."' 1675-ben Edward Philips a következőképpen panaszkodott: "A mi angol színjátszásunkat nagyon megrontotta az, hogy utánozzuk azt, hogy Corneille szerelmi intrikát illeszt a tragédiába, és hogy állandóan rimben beszél." 4 A francia hatás .nyilvánvaló volt mindenki számára, azonban, miként Hobbes mondta, ami valahol törvény, az 100 kilométerrel arrébb már az ellenkezőjébe, csaphat át. A francia - és elsősorban corneille-i - hatást a szerelem és kötelesség antinómia formális megjelenésére redukálta mindenki, és a kétféle drámairodalmat összehasonlítva még Voltaire is csak a következőt tudta leszűrni: "A szerelem drámai müvekben
