Földényi F. László: A polgári dramaturgia kialakulása Angliában - A restaurációs dráma (Színházelméleti füzetek 7., Budapest, 1978)

II. A restaurációs komédia - 2. A restaurációs komédia dramaturgiai jellegzetessége

világ c. drámájában Mirabell ugy jellemzi a többieket, hogy a szerelemben "a mozgás fontos nekik, nem a következmény" /17/7/, akkor itt az emberi kapcsolatok jellege kizárólago3an az ember társadalmi kapcsolataira vonatkozik - mivel minden emberi megnyilvánulás módja kizárólagosan társadalmi jellegű lehet. Az emberi kapcsolatoknak ugyanerre az elidegenedett jellegére világit rá Congreve A vén agglegény c. drámájának egyik részlete: "A férfiak csodálnak, imádnak és meghalnak / miközben vágyakozva lábadnál hevernek / De ha megengedik nekik az ölelést / ez felébreszti őket aranyozott álmaikból: / Arcukon kivül semmi sem uj, / minden nő egyforma." /II/2/ Congreve az emberi viszonyok személytelenné válását vette észre. A végtelen nyitottság beteljesületlen negativitása az embereket minőségi meghatározottságuktól fosztja meg, s miként arra többször is rámutattunk, az embert élvezeti tárgygyá degradálja. A restaurációs drámákban ez egy ujabb oldalról világitja meg azt a korábban emiitett jelenséget, hogy a konkrét szinen lévő szereplők csak látszólag irányitják saját sorsukat; az Erzsébet-kori drámákkal ellentétben ezekben a darabokban a szereplők legtöbb esetben passzivan igazodnak egy olyan társadalmi háttérhez és közeghez, amelyben mindenki részt vesz, de amelynek aktiv megváltoztatására senki sem képed. Az emberi viszonyok végtelen váltogatása és az egyéniségek semmibevétele tulajdonképpen nem más, mint engedelmesség a kor parancsának: a polgári világ atomizálódó társadalmában az embernek nincsen szüksége a másik emberrel való szerves közösségre, hanem csakis önmagával éri be. Ahogyan Rochester irja: "Kedves énemben összpontosítok mindent, / szolgáimat, barátaimat, szeretőmet és királyomat; / erre az egy pontra vonatkoztatok mennyet és földet." /A Very Heroical Epistle in Answer to Ephelia, 7-9/ Az emberi társadalom ilyen jellegű szétforgácsolódása eredményezi azt, hogy a legtöbb drámaíró érzi, hogy egy tőlük idegen sors kényszeríti őket az örökös változásra - s noha ezt Rochester, Etherege vagy Congreve örök emberi jelenségként emliti, az, hogy az örök változás az em-