Földényi F. László: A polgári dramaturgia kialakulása Angliában - A restaurációs dráma (Színházelméleti füzetek 7., Budapest, 1978)
II. A restaurációs komédia - 2. A restaurációs komédia dramaturgiai jellegzetessége
manapság a nők ugyanúgy ellenőrzésük alatt tartják szenvedélyeiket, mint arcszinüket, és ugyanolyan könnyen öltik magukra az örömöt és szomorúságot, dühöt és kedvességet, mint amilyen könnyen kifestik magukat." /V/2/ A szinlelés szintén álarccá változik, ám az igazi álarccal szemben ezt az álarcot nem lehet levenni, csak cserélni lehet. Néha maguk a legravaszabb tettetők panaszkodnak arra, hogy a legtöbb ember az ellenkezője annak, aminek látszik /pl. Horner A falusi feleségben/, azonban a panasz igazi oka az, hogy a saját munkájukat neheziti meg a mások szinlelése. Szükségszerűen létre kellett jönni a tettetés olyan bonyolult változatának is, ami a tettetés tettetése lett, s az igazi álarc mellett a restaurációs drámának ez a többszörös áttétel is fontos kelléke lett. Congreve Az álszent c. darabjában a főhős, Maskwell a következőképpen jellemzi önmagát: "Semmilyen álarc sem fedi el ugy a hazugságot, mint a nyilt igazság / miként a meztelenség á legjobb álviselet. r ' /V/1/ A tettetés ilyen fokú gyakorlása, amikor az igazmondás is hazugság szerepét tölti be, dramaturgiailag kiválóan alkalmazható, és az egyik szereplő helyesen jegyzi meg Kaskwellről:"Mosolya kétértelmű, és változó arcának mindegyik szegletében tizezer jelentés lappang." /V/1/ Maskwell voltaképpen a kor tipikus képviselője és a darabot ezért gyengiti le a befejezés, ahol T.'askwellt leleplezik és a színről elhurcolják. Ez csakis ugy történhet meg, hogy a darabban a külsődleges kritika kap szerepet, azonban a restaurációs dráma lényege éppen az, hogy csakis egy belső, inherens erkölcsre épül fel, amely eleve nem hajlandó semmi másról tudomást venni. Azoknak a szereplőknek, akik Maskwell áldozatai, nem szabad olyan etikai mércével rendelkezniük, amelynek segitségével leleplezhetik a hőst, ugyanis ez a restaurációs dráma lényegét szünteti meg. A hősök között ugyanis csakis relativ különbség létezik, és ennek a drámavilágnak az a lényege, hogy a relativizmusra épül fel. Bármilyen abszolút mérce alkalmazása ezért művészileg teszi tönkre a drámákat. Az őszinte c. darabjának előszavában
