Földényi F. László: A polgári dramaturgia kialakulása Angliában - A restaurációs dráma (Színházelméleti füzetek 7., Budapest, 1978)
I. A restaurációs dráma külső társadalmi meghatározottsága
A drámákat a kereslet-kínálat törvénynek engedelmeskedve Írják, s ez természetesen a drámaírókra is rányomta bélyegét. Nathaniel Lee a következőképpen panaszkodott erről a helyzet** ről: "A szegény költőknek az a feladata, hogy az emberiséget szórakoztassák, ügy hiszem a világ szeretőinek nevezhetem őket., és könnyű bebizonyítani, hogy az udvarlók nagyon kegyetlenéi:, mert miután kiélvezték őket, rendszerint undorral el is fordulnak tőlük. A kevés honorárium miatt is sokat kellett Írniuk, és az egyik napról a másikra készült darabok minősége is megsínylette ezt a hajszát. Dr yd en, a kor egyik legsikeresebb szerzője nyíltan bevallja, hogy amit irt, azt azért irta ugy, hogy a közönség ízlésének tegyen eleget. Az arisztokrácia zárt körének szánt művészet tehát a kapitalista árutörvényeknek engedelmeskedve jött létre, olyan irók kezéből, akik arisztokrata életmódjuk ellenére is a polgári versenyszellemnek megfelelően voltak kénytelenek alkotni. Adorno elemzése kiválóan jellemzi ezt a Janus-arcú helyzetet: "Fel lehetne tenni a kérdést, hogy szorosabb értelembe véve létezett-e valaha is feudális vagy arisztokrata művészet: hogy vajon a feudálisok, mint minden kézműves munka megvetői, nem a polgárokkal állittatták-e elő mindig a művészetet, és hogy a művészetben nem valósul-e meg állandóan a szolga és ur hegeli dialektikája, amelynek következtében az, aki a tárgyon dolgozik, egyszersmind rendelkezik is vele, úgyhogy a legmagasabbról jövő megrendelésre dolgozó polgári művészek sokkal inkább magukat fejezték ki, semmint megbízóikat. A feudális viszonyoknak az a leképezése, ami a homéroszi idők óta a műalkotásokban végighúzódik, eleve előfeltételezi, hogy ezeket a viszonyokat többé nem lehet közvetlenül elfogadni, hanem bizonyos módon önmaguk számára problematikusakká váltak. n Mindehhez a színházak megváltozott helyzete ia hozzájárul. Noha a színházak már az Erzsébet-korban jelentős anyagi hasznot jelentettek, és E. K. Chambers az Erzsébet-kori Philip Henslow-t, egy szinházi vállalkozót "kivülről jött kapitalistának" nevezte, a színházak kapitalista gazdasági törvények szerint való működése a restauráció után kezdődött meg. A két
