Földényi F. László: A polgári dramaturgia kialakulása Angliában - A restaurációs dráma (Színházelméleti füzetek 7., Budapest, 1978)

V. Elvi következtetések

ba való kilépése."'' A jellem ée a tett ilyen fokú koegzisztenciája azonban a restaurációs drámában megszűnik. Nem mintha a restaurációs drámák hőseinek tettei és jellemei nem fednék egymást, azonban a tettek társadalmi hatékonysága szűnt meg, és ezzel együtt a jellem nem válik azonnal tipikussá, hanem a látszat-valóság kettősségének van kitéve. A jellem nem szilárd dolog, hiszen a lényeg elveszett, ami a jellemet mint olyat meghatározta. Etherege A divatos férfi c. darabjának hőse, Dorimantszerint : "Nem vagyunk urai önnön hajlamainknak; ezek naponta változnak. Host a kéjt szeretjük, azután pedig az üzletet imádjuk; igy akarja az emberi esendőség, és ki változtathat ezen?" /II/2/ A jellem ingatag és változékony, viszont a tettek mindig ugyanazok maradnak - azaz törekvés a megfelelő formák elsajátítására - és éppen ezért a kettő nem árulkodik egymásról. A restaurációs dráma igy átmenetet jelent egy olyan állapot felé, amit Lukács a következőképpen jellemzett: "ma, amikor ezer motivum határoz meg minden kis cselekvést és végtelenül sok mellékkörülmény determinálja a legkisebb mozgást, amikor az emberek oly sokat és szubtilisan gondolkodnak, éreznek, beszélnek és oly keveset cselekednek, lehetetlen valakit tettei által jellemezni. Ma mindenkire nézve talán mindennél jellemzőbb az, amit beszél, nem az, amit cselekszik. A cselekvésben a modern - különösen városi - élet igen nagy egyhangúságot hozott létre, cselekvéseink okai egyé6 nitik a modern embert]' A restaurációs drámában már megkezdődik az a jelenség, hogy a hősök csak gondolatban cselekednek - amit jelez a megváltozott dramaturgia is -, azonban ez a jellegtelenség elsősorban az átlaghősökre jellemző. A libertinus hősök cselekedetei és jellemei tökéletesen fedik egymást /gondoljunk Hornerre a Falusi feleségben, vagy Dorimantra A divatos férfiban/, ám egyszersmind jelzik azt a zsákutcát is, amely felé a polgári dráma egésze tart: saját problémakörébe zárva önmaga felbomlasztását eredményezi. A libertinus hősök legkövetkezetesebben végigviszik a polgári életvitelben rejtőző antinómiákat, s önpusztitásba rohannak, illetve a vígjátékokban a drámai forma teljes nyitottságát és lezártságát