Földényi F. László: A polgári dramaturgia kialakulása Angliában - A restaurációs dráma (Színházelméleti füzetek 7., Budapest, 1978)
V. Elvi következtetések
hozzák létre. A libertinus hősök által felvetett problémákat az adott világon belül maradva lehetetlen megoldani, s drámailag a restauráció korában nem született olyan mü, amely egy Cosi fan tutte módjára lényegileg mutatná meg ennek a világ,7 < , :nak az értékeit és negativ alternatíváit. Egy ilyen drámának •hiánya több okból szükségszerű: nemcsak egy mozarti koncepcióval rendelkező zseni hiányzott, hanem a restaurációs szinhaz szükségszerű és objektiv lezártsága nem adott arra lehetőséget, hogy valaki ugy lépjen be ebbe a szinházi világba, hogy egyszersmind külső kritikájára is képes legyen. Végül - és leginkább - az az alapvető ok, hogy a restaurációs dráma a kor egészével együtt egy forradalom utáni kor, amelyben más és más árnyalatokkal, de minden réteg számára létezett egyfajta objektiv perspektíva. A kor egésze nem adott lehetőséget a kívülállásra, ugyanis az ész birodalma, a polgári társadalom tökéletes kifejlődése ekkor még mindenki számára csupán idő kérdése volt. /Ebből a szempontból nem fontos, hogy ki hogyan képzelte el ennek megvalósulását - a lényeg az, hogy hittek benne./ A restaurációs dráma alapját képező arisztokrácia volt az egyedüli réteg, amely szubjektive zsákutcát látott maga előtt, ám objektiv létét illetően számára is biztosított volt a jövő. A polgári társadalom felé vezető útnak, illetve a polgári gondolkodásnak a legtöbb hajszálrepedése és rejtett antinómiája ezért szükségszerűen annak a rétegnek a művészetében vált a legnyilvánvalóbbá, amelynél már ekkor végbement a szubjektiv vágyak, elképzelések és objektiv lehetőségek közötti szakadás, amely később a polgári társadalom egészére rányomta bélyegét. A restaurációs dráma igy az emberek ábrázolása révén a korban - szándéka ellenére - a legátfogóbban térképezte fel a világot, szemben a regénnyel, amely a XVIII. században elsősorban a polgári világon belül mozgott, és a hajszálrepedéseket nem vetette fel olyan egyértelműen és élesen, mint a restaurációs dráma. /Kivétel ebből a szempontból a Gulliver, amelyet éppen emiatt nem lehet regénynek nevezni, hanem szatírának, amelynek viszonyítási pontja a polgári társadalom egészén állt kivül./ À regényekben is felfedezhető a polgári