Földényi F. László: A polgári dramaturgia kialakulása Angliában - A restaurációs dráma (Színházelméleti füzetek 7., Budapest, 1978)

IV. A restaurációs színpad és dráma dranaturgiai formalizmusa

IV. A RESTAURÁCIÓS SZÍNPAD ÉS DRÁMA DRAMATURGIAI FORMALIZMUSA A restaurációs dráma eddigi vázlatos tárgyalásából is kitűnik, hogy az Erzsébet-kor és az 1660 utáni időszak között sokkal inkább a különbség, semmint a hasonlóság dominál. A drámák átalakulását azonban a színházművészet átalakulásának kellett törvényszerűen kisérnie. E tény leszögezését nem a téma teljes extenzivitására törekvő elemző igény diktálhatja velünk, hanem az eddig tárgyaltak belső logikája veti fel a színházművész

et alakulásának kérdését. A drámák elemzésekor kinyilvánított előfeltevésünk a színházra is érvényes. A restaurációs szinház ugyanis nem a társadalom egészének, hanem csupán egy szeletének volt a színháza, s az Erzsébet-korral összehasonlítva a megváltozott dramaturgia elvileg is egy megváltozott színházművészeti formastrukturával jár együtt. A restaurációs szinház és színjátszás elemzésekor elsősorban a korabeli leírásokra és a rekonstrukciókra támaszkodhatunk, azonban - a drámák elemzésének birtokában - a leírás remélhetőleg elemzést is fog jelenteni. A restaurációs szinház legjellemzőbb jegye a zártság volt, ami a reneszánsz angol színházépülettől a XVIII-XIX. század színháza felé mutatott. 1669-ben az Angliába látogató Lorenzo î'agalotti herceg így irta le egy színházi estéjét : "Estefelé a King's Theatre-be mentünk, hogy őfelsége páholyában meghallgassunk egy komédiát. A szinház majdnem köralaku, belülről egymástól elválasztott páholyok övezik, amelyekben több sornyi szék van, a hölgyek és urak nagyobb kén -Íme érdekében, akik az ország szabadságának megfelelően, válogatatlanul