M. N. Sztrojeva: Sztanyiszlavszkij rendezői kísérletei, 1917-1938 (Színházelméleti füzetek 6., Budapest, 1978)
A művész és a forradalom
1917 egész októberében Sztanyiszlavszkij régi szerepeit játszotta - Szatyint, Versinyint, Krutickijt, Famuszovot és leggyakrabban Gajevet /a "Cseresznyéskert"-et egyszerre játszották a Moszkvai Művész Szinház színpadán, valamint a Munkásküldöttek Tanácsa Színházában/ -, felújította "Az ész bajjal jár"-t és a "Fogadósné"-t, az Első stúdiójában a "Vízkereszt" próbáit vezette, találkozott Gorkijjal, aki felolvasta neki "Az öreg" c. darabját. Az októberi forradalom győzelmét követő napon, mint rendesen, a "Cseresznyéskert" ment. Sztanyiszlavszkij, aki Gajevet játszotta, észrevette, hogy a nézők szokatlanul feszülten figyelnek, "ügy tünt, mintha lélegzethez akarnának jutni a költészet atmoszférájában, mindörökre búcsút venni a régi élettől, amely megtisztító áldozatokat követelt magának" irja később visszaemlékezéseiben. "Az előadás befejezését hatalmas ováció követte, de a színházból a nézők hallgatagon távoztak, ki tudja, talán közöttük voltak azok is, akik az új életért vívott harcra készülődtek. Az előadás után rövidesen lövöldözés kezdődött, ami elől csak nehezen tudtunk kellő távolságba jutni a házfalak mentén." 1 Október 27-től kezdve azonban az előadások - "a politikai események következtében" - megszakadtak. A Kamergerszkij utcából folyton folyvást lövéseket lehetett hallani, a színházzal szomszédos egyik házba sebesülteket hordtak, az utcák fokozatosan elnéptelenedtek, kialudt a világítás, az újságok sem jelentek meg, a telefonok elnémultak. A színházhoz a színészeknek vakolat- és üvegcseréptörmeléken keresztül kellett elvergődniük. A stúdiót elfoglalták a bolsevikok. "Előadás, próbák még csak meg sem fordul senkinek a fejében sem, mindenki arról beszél, hogy mit élt át és hogyan sikerült élet 2 ben maradnia." November 3-án a Művész Szinház társulati tagjainak ügyeleti naplójába Nyemirovics-Dancsenko a következőket jegyzi be: "Déli 12 óra. A Nyikitszkaja és a Szkarjatyinszkij utca sarka - a harc kellős közepe. Lövöldözés a B. Nyikitszkaja, 12