Bécsy Tamás: Drámaelmélet az ontológia és az esztétika határán (Színházelméleti füzetek 5., Budapest, 1977)

Az idő és a tér

Mivel a drámai alakok természeti létrétegót csak a társadalmi létrétegükben, azaz drámai jelen idejükben, megjelenő irói közlés hitelessé tétele kivánja, nincs szükség a szituáció előtti múltjukra. Minden drámai alak jelleme, magatartása stb. a dráma kezdetén még akkor is mult nélküli, ha szó van a cselekmény megkezdése előtti múltról. A múltbeli mozzanatok csak a szituációt felépítő események lehetnek. Egy drámai alak egyenlő azoknak a szavaknak a tartalmával és jelentésével, amelyeket a drámaíró erre vonatkozólag leirt, s csak azokkal. A szituációban mint már teljesen kész, teljes alak éli előttünk. Csak ebből a készségből, teljességből fejlődhet, változhat egy bizonyos határig, ameddig - a szituáció által meghatározva - a cselekmény tart. A szituáció előtt és a cselekmény lezáródása után azért nem létezik egy drámai alak, mert készsége, teljessége a szituáció szerkezetisége által megszabott cselekményre vonatkozik. Látszólag hasonló helyzet áll elő akkor, ha valaki a valóságban egy bizonyos embercsoport életét csak rövid ideig figyelheti meg. E valóságos csoport minden tagjának a megfigyelés alatti jellemét, tetteit stb. múltja még akkor is befolyásolja és meghatározza, ha a megfigyelő a múltbeli okokat és mozzanatokat nem ismeri. Elképzelhető azonban, hogy a megfigyelő megismeri, s igy múltjuk milyensége számára is tudottá válik. Oidipusz király, Nóra vagy akár Egmont távolabbi múltjából mindazok a tényezők, amelyek a drámában ábrázolt jellemüket, magatartásukat, tetteiket stb. meghatározzák, az ő tartalmaik révén a szituáció részévé váltak, és múltjukból csak azok váltak a szituáció részévé. Igy minden múltbeli esemény a szituáció jelen idejüségében létezik. Egy dráma cselekményén belül e-