Bécsy Tamás: Drámaelmélet az ontológia és az esztétika határán (Színházelméleti füzetek 5., Budapest, 1977)

Az idő és a tér

gyik múltbeli mozzanatnak sem ontológiai jellemzője, hogy a tóvoli múltban, netán egy másik életben /pl. Osvald Alving apjáéban/ léteztek- E múltbeli események nem mint Oidipvz, Egmont, Osvald Alving, Nóra stb. egyéniségének, Rátartásának, tetteinek magyarázata, oka stb. kapnak jelentést, hanem mint a drámaíró világszemléletének, a drámában most megjelenő világképnek ós irói közlésnek az egységei. A múltbeli tényezőkön a dráma világképe, az irói közlés kibontakozása alapozódik meg. A mult eseményeiről való tudás az alakok számára is a jelenben születik meg, s ez a mult nem ugy "volt" mult, hogy mindig minden időfázisban hatott - netán lappangva -, mert ilyen mult Oidipusz, Nóra stb. esetében egyszerűen nincs. Ők a szituációban és a szituációval születtek. Azok a kérdések, mint pl. "Milyen életet élt Hamlet Wittenbergben?", "Milyen egyéniségű volt ő ott?", "Fól. tékeny volt-e Othello előző szerelmeiben?" stb. feltehetetlen kérdések. Választ csak a drámában megismert tények alapján adhatunk. Az igazán fontos kérdés viszont épp az, milyen egy adott alak a drámában. Az előző jellegű kérdésekre adandó válasz csak arra alapozódhat, hogy milyen ő most. Ezért minden drámai alak olyan "volt" a múltban, amilyen ő a drámában megismeritek szerint. Olyan meglepetés, hogy "mennyire megváltozott", létének jellemzői következtében nem fordulhat elő. Ha múltját esetleg elképzeljük is /ami ugyan teljesen felesleges/, csak olyannak képzelhetjük el, amilyen a dráma jelen idejében, s csak olyan események léteznek a szituációban, amelyek a drámai jelenben lezajlókat alapozzék meg. Múltja egyetlen drámai alaknak nincs. X