Bécsy Tamás: Drámaelmélet az ontológia és az esztétika határán (Színházelméleti füzetek 5., Budapest, 1977)

Az idő és a tér

dottsága, összefüggése a szővegfelkeltette világon belül; valamint az Objektum-1 ideje, időpontja és a Műben megjelenő idő vonatkozásai. i rámán belüli idő folyamat-jellegének viszonylagos vag> egyértelmű volta látszólag igazolható, ha jelenné tesszük, ami a második felvonáshoz viszonyítva mult /első felvonás/ és a jövő /harmadik felvonás/. Ha a három felvonást egyszerre olvassa három befogadó, a három felvonás egyszerre válik jelenné. Ad abszurdum vive: minden szó egyszerre olvasható, ha annyi befogadó olvassa egyszerre, ahány szóból áll a mü. Látszólag a valóságos életben soha elő nem fordulható dologról van itt szó: egy cselekvéssor különböző elemeit egyszerre tesszük jelen idejűvé, ami a valóságban egyetlen eseménysorral sem lehetséges. Ami tegnap vagy egy negyedórója megtörtént, semmiféle módszerrel nem tehető jelenné mint valóságos, legfeljebb mint ismételt esemény. Maga a valóságos esemény csak egyszer volt jelen idejű, ám a drámai cselekmény részleteiben is jelen idejűvé tehető, legalábbis látszólag. Ugyanis az előbbi extrém példa azt mutathatja, hogy a drámai szövegben létező világ egyszerre benne van az általános időfolyamban /ha egy befogadó olvassa/, s ugyanakkor ettől teljesen független /ha sok befogadó olvassa egyszerre/. De ez csak látszat - és értelmetlen játék -, mert ha sok olvasó olvassa egyszerre a mü egy-egy szavát, egyikük számóra sem a mü jelenik meg, hanem csak egy-egy szó. A Mü ilyen értelmű kollektiv befogadásra nem alkalmas; igy csak egyetlen szó jelent valamit, amelyet éppen olvas az adott befogadó. Az egyes szavak különálló jelentése pedig távolról sem egyenlő a művel vagy a mü világával. A mü cselekménye, és igy alakjai, végül nem létezhetnek sem az olvasási idő folyamatán, sem a műben áb-