Bécsy Tamás: Drámaelmélet az ontológia és az esztétika határán (Színházelméleti füzetek 5., Budapest, 1977)

A cselekvés és a cselekmény

Igy az életeseményeket nemcsak az óletszituációkba zárt okok, motívumok stb, befolyásolják, hanem a mindig kialakuló uj okok, motívumok stb. Ez természetesen azzal a "primitiv" ténnyel függ össze, hogy az élet "folyik". Az életben csak csira formában, esetleg tendenciaszerűen található meg a teljeaen zárt szituáció. Az életben! cselekvéssoroknak sohasem lehet meg tehát az a kétfajta lét jellemző jűk, hogy előbb teljes egészükben, minden okkal, motívummal és potenciális cselekmény etappal előbb egy szituációban "mozdulatlanul" ós potenciálisan létezzenek, majd azután az időben tagolódva gyakorlatilag is csak azok valósuljanak meg, amelyeket a szituáció potenciálisan magába zárt. A drámai müvek határainak bonyolult problematikája is a cselekmény értelmezéséből közelíthető meg. A határokat a cselekmény jelöli ki, lévén, hogy itt nincs külön irói beszéd és külön az alakok beszéde

. /Mint az epikus müvekben./ A szöveg, a beszéd a teljes, az egész cselekményt hordozza, ős fordítva: a cselekmény teljesen áthatja az egész szöveget. Mivel azonban a dráma hiába áll szavakból, nem a szavakkal egyenlő, hanem szavakból álló műalkotás, a határokat végül nem az első betű és az utolsó utáni pont jelöli ki. A cselekmény jellege horizontális és vertikális határokat jelöl ki, azaz a cselekmény létének kétféle határa is van, horizontális ős vertikális. A határ szót egyik aspektusban sem pl. "országhatár" értelemben kell értenünk, ahol a határvonal - talán - milliméternyi nagyságrendben is meghatározható helyen húzódik. A határ horizontális aspektusának kezdete nem esik egybe a szöveg kezdetével: lényegében az a "pont" a határ eleje, ahol ós amikor a feszes ós zárt szituáció kialakul. Erre csak visszakövetkeztetni tudunk a