Bécsy Tamás: Drámaelmélet az ontológia és az esztétika határán (Színházelméleti füzetek 5., Budapest, 1977)

A cselekvés és a cselekmény

szöveg kezdete utazd, részekből. Feszes, teljesen zárt szituáció csak drámai müvekben képzelhető el, s ezt az iró szervezi és szerkeszti meg, s hozza létezésbe. A hori"'-"itális zéróhatárt a mü cselekménye által meghatározó, helyen kell keresnünk. A szituáció viszonyrendszer, s a cselekmény összes mozgását lehetőségként, "mozdulatlanul

11 már magába zárja, tehát a dráma horizontális végső határa e cselekménysorok, cselekménysor-részek mindegyikének lezáródásakor következik be. A horizontális határ végső, lezáró része majdnem egybeesik a szöveg végével, im nem mindig teljesen. Nagyon sok mü cselekményét nem tudjuk kellően értékelni, ha nem számítjuk be azokat a mozgásokat, amelyek a szöveg befejezése utáni helyzetre vonatkoznak. Pl.: Antigoné, Hamlet, Bánk bén stb. küzdelmének volt értelme: a társadalmi helyzet más lesz a szöveg lezáródása után, mint amilyenre a szöveg utalt. Mindenesetre a cselekmény által meghatározott kezdőpont sokkal kevésbé esik egybe a szöveg első betűje által jelzett kezdettel, mint a cselekmény által meghatározott zárópont a szöveg végső betűje által kijelölt véggel. A szituáció teljes zártsága, azaz formai aspektusa nem képzelhető el a megfelelő társadalmi-történelmi, emberi lényeg mint tartalom nélkül. A cselekmény horizontális aspektusa igy átnyúlik az Objektum-i-be annak társadalmi létrétegébe. Az át nyúlás azonban már a Művészen keresztül történik, itt ős igy érintkezik először a cselekmény vertikális határaival. A cselekmény és az egész mü vertikális határai közül az "alsó" a Művész természeti lőtrótegőig ér. Igy a cselekmény és az egész mü most és igy, s ezen keresztül - a művész személyiségének pszichikai értelmű tanulási|folyamata révőn - az adott kor társadalmi lőtrétegőbe ér le. A Művész személyiségének van