Bécsy Tamás: Drámaelmélet az ontológia és az esztétika határán (Színházelméleti füzetek 5., Budapest, 1977)

A cselekvés és a cselekmény

védés. Ha a fordulatot, felismerést és szenvedést igy értelmezzük, akkor valóban a történet részeiként kezelhetők, de nem mint annak alaki megjelenései, hanem mint a különböző individualizált cselekvési formák különböző jelentései. Arisztotelész szavai erre az értelmezésre lehetőséget is adnak, hiszen felismerésnek nevezi azt az individualizált eseményt, hogy "Iphigéniát felismeri Oresztész a levélküldésből."

38 Ebből azt az általánosítást vonhatjuk le, hogy minden dráma cselekményének vannak olyan részei, amelyek olyan speciális jelentéssel bírnak, mely jelentések nem kapcsolhatók hozzá a valóságos életben lezajló eseménysorokhoz. Mindezekből azonban még további következtetések is levonhatók. A fordulat, a felismerés és a szenvedés mindenképpen már a műalkotás mozgásának a sajátjai, mert hiába lennének pl. az iró pszichikai életének mozgásai, ha nem objektiválódnának a mü alakjaiban és a közöttük lezajló eseményekben. Akárhogyan elemezzük Arisztotelész cselekmény és történet szavának jelentését, mindenképp oda jutunk, hogy az egyik az irói mondanivaló, vagy azzal tart nagyon szoros rokonságot. Mai tudásunk birtokéban képtelenség arra gondolnunk, hogy ha az akció, a cselekmény akár az iró, akár az alakok pszichikai életének olyan fókusza, melyből az egész eseménysor ered, akkor a pszichikai óletnek ne lennének a társadalmi létrétegből kinövő eredői. Semmiféle pszichikus élet nem képzelhető el ui. pszichológiai értelmű tanulás nélkül, ebben pedig mindig megtaláljuk az adott társadalom különböző jellegű törvényeit, azok hatásának nagyon erős lenyomatát. A cselekvéseknek csak akkor lehet más ontológiai réteget tulajdoni tanunk, mint a természetit - amely a cselekvések látható fizikai megnyilvánulása -, és a társadal-