Bécsy Tamás: Drámaelmélet az ontológia és az esztétika határán (Színházelméleti füzetek 5., Budapest, 1977)
A drámában felidézett alakok
jónak Grigorijára és pl. az Antigonéra is érvényesek. Számunkra mindezek azért fontosak, mert Almási Miklós elemzéseiből láthatjuk: a tragédia nemcsak konfliktusos drámához hozzákötött /pl. az Antigoné hoz/, de középpontos drámában is megjelenhet / Lear király /, sőt kétszintes drámában is /Macbeth /. 2-* A cselekvés mind a három drámai müfajbsn különböző jellegű, de mind a három cselekvés-jelleghez hozzáköthető a tragikum. A hagyományos drámaelmélet a tragikumot a konfliktussal köti össze. Igy a drámai alak sorsa csak akkor vezethet tragédiába, ha az akarat maximális mértékben nyilvánul meg benne, s ha ezt olyan cselekvés követi, amelyet konfliktusban hajt végre. Ez - ha elfogadjuk ezt a nézőpontot - teljesen logikus is. Hiszen az akarat akkor feszül meg maximális mértékben, ha ellenállásba ütközik, ha tehát konfliktusba kerül. A bensőben lévő jelenség persze csak akkor nevezhető akaratnak, ha az ellene feltámadt ellenállás legyőzésére működésbe tud lépni, amihez viszont eszközök kellenek. Ha nincs eszköz, hiába van maximálisan felfokozott benső tartalom, az nem tud megnyilvánulni mint akarat. Szó lehet ekkor - pl. a valóságban egy gyermek "akaratának w megnyilvánulásakor egy felnőttel szemben - "akaratosságról", dacról stb., vagy szó lehet - mint pl. Lear esetében - átkozódásról, dühkitörésről stb., stb. A hagyományos drámaelméletben az akarat, konfliktus, tragikum /vagy más esetben: komikum/ szoros összefüggésben, sőt: egységként, mondhatni ok-okozati összefüggést kiadva értelmeződnek. /Az akarat az ok, a konfliktus az okozat, de ugy, hogy egyben oka a tragikumnak vagy a komikumnak./ Az igy értelmezett összefüggés a hagyományos drámaelméletben egyenlő a dráma münemónek kulcsfontosságú tényezőjével; az akarat és a konfliktus pedig a dráma
