Bécsy Tamás: Drámaelmélet az ontológia és az esztétika határán (Színházelméleti füzetek 5., Budapest, 1977)

A drámában felidézett alakok

ban. Éppen ezért a kérdéikomplexumnak caak egyik aspektusáról szeretnénk szólni. Ez pedig: milyen összefüggést láttak és ontológiailag milyen összefüggés van a drámai alakok, sorsuk és a műfaj, illetőleg a tragikum között. Amikor ennek nyomait keressük a drámaelméletben, nagyon sokszor találkozunk az akarat szóval. Az utóbbi évtizedekben talán John Howard Lawson hangsúlyozta legjobban a dráma münemével összefüggésben az akarat fontosságát . Shakespeare müveiben pl. Machiavelli gondolatainak látja hathatós nyomát, amely az alakok jellemzését is befolyásolta. Ebből vezeti le, hogy: "Shakespeare harcot látott az ember és lelkiismerete között /amely lényegében az ember és környezete szükségszerűségei között levő harc/, de azt nemcsak mint a jó és a rossz közötti harcot látta, hanem mint az akarat konfliktusét. amelyben a cselekvésre való tendencia egyensúlyban van tartva a cselekvés elől való elmenekülés tendenciájával."

22 Az akarat mint a drámai alakok elengedhetetlen jellemvonása J. H. Lawson szerint is a konfliktussal van összefüggésben, mint ahogy E. Brunetiere szerint is. Az akaratot é3 a konfliktust pedig ugyancsak nagyon gyakran kapcsolták és kapcsolják a tragédiához, s a tragikumhoz. A tragédiával, a tragikummal azonban nemcsak az akaratot lehet összekapcsolni, hanem a tettet is, az olyan tettet, amelyet valaki nem az egész drámára érvényes akaratból hajt végre. Shakespeare Lea

r király cimü drámájával kapcsolatban sohasem vonták kétségbe a konfliktust, a tragikumot és az akaratot. Ha konfliktusról, akaratról van szó, mindig fel lehet tenni a kérdést, mit akar az illető? Nos, mit akar Lear