Bécsy Tamás: Drámaelmélet az ontológia és az esztétika határán (Színházelméleti füzetek 5., Budapest, 1977)

A drámában felidézett alakok

király? Erre nem kaphatunk választ, legalábbis az egész műre érvényesen nem. Válasz lehet, hogy fel akarja osztani birodalmát ; azt akarja, hogy gyermekei volt rangjához, méltóságához méltó módon tartsák el; Regannái "akar" lakni stb. Ezek azonban semmiképp nem drámai akaratok, sokkal inkább vágyódások, óhajok, igények. Ha felvetjük azt a kérdést, mit akar Antigoné, a válasz valóban akarat, mert szembeszegül egy ellenakarattal, s ugyanakkor az egész műre érvényes a válasz. Mind a két esetben van azonban tett, amely bizonyos következményekkel jár. A tragikum éppen igy kapcsolódik ehhez a problematikához. Mert lényegében a tett és következménye az, amiről szó van. Egy ólét, egy sors azért ér tragikus véget, mert a hős nem számolt vagy hibásan számolt tette következményével, vagy egyáltalán nem törődött vele. Vagy azon világszemlélet alapján, amely szerint cselekedett, a tettnek éppen ellenkező következményt kellett volna eredményezni. Lear és Antigoné sorsa egyaránt tragikus, noha pl. Learből hiányzik, mig Antigonéban megven az egész művön végigvonuló, minden tettét átható akarat. Ebből következik, hogy Lear nem kerülhet konfliktusba. Amikor felosztja birodalmát tettet hajt végre, de nem drámai akaratból fakadót. E tett következtében ós következményeiben kétségkívül önmagába ütközik, de nem akaraténak következményébe, mivel ilyen nem is volt. E tett után nem tud leányaival és vejeivel szemben ellentettet végrehajtani, mert erre már nincs eszköze. Végső tragédiája ugyan tettnek a következménye, de nem akaraté ós konfliktusé. Antigoné végig tud ellentettel válaszolni - kétszer is eltemeti Polüneikészt s végső tragédiája ugyancsak tett, de akarati, konfliktusos tett következménye. Antigoné is önmagába ütközik, miként Lear, amikor Kreón halálba küldi. Ha nem cselek-