Bécsy Tamás: Drámaelmélet az ontológia és az esztétika határán (Színházelméleti füzetek 5., Budapest, 1977)

A drámában felidézett alakok

lése, értékelése a fenti négy szemponttól függ. A makacsság nyilván mindenképpen jellemvonás, ha megnyilvánul, de csak akkor erkölcsi érték, ha az előbbi négy szempont alapján s nem csak a cselekvés megnyilvánulása miatt Ítéljük annak. A négy szempont kulcsszavai: felülemelkedés, kiválasztás, állhatatosság és alkalmazás, amelyek mindegyikét egyéni döntés előz meg, még akkor is, ha adott esetben a döntés nem tudatos, hanem öntudatlan választás. Egy drámai alak nem dönthet, hogy cselekvését ennek alapján minősíthessük, értékelhessük vagy Ítélhessük meg. Mivel a cselekvés erkölcsi tartalmának megítélésében mindig számitásba vesszük a cselekvő döntési lehetőségét: erkölcse - a szó igazi értelmében - csak élő embernek lehet, drámai alaknak nem. Az más kérdés, hogy egy alakot az iró erkölcsösnek vagy erkölcstelennek mutat be. Az iró valamelyik alakját azért mutathatja be erkölcstelennek vagy erkölcsösnek /avagy a két véglet között valahol elhelyezkedőnek/, mert ő dönt, hogy alakja mit "választ", mit "dönt", illetve, hogy milyen lesz. Magának az alaknak erkölcséről nem beszélhetünk, mert nincs döntési lehetősége. Ám az a "más kérdés", hogy erkölcsösnek mutatható be egy alak, lényeges szempont az alakok ontológiáját illetően. A drámai alakok erkölcsi megítélése, illetőleg cselekvéseik olyatónképpen való bemutatása, hogy az erkölcsi Ítéletet hozzon létre, az iró munkája. - Igy az alakok erkölcse voltaképp csak "mellékesen" erkölcs, lényegében az irói mondanivaló, az iró által kifejezett, rögzített világkép, egyik nagyon fontos része. A szó szoros értelmében egy drámai alak cselekvéséről csak bizonyos fenntartásokkal beszélhetünk. Cselekvése nem az "ő" megnyilvánulása, s erkölcse sem az övé,