Bécsy Tamás: Drámaelmélet az ontológia és az esztétika határán (Színházelméleti füzetek 5., Budapest, 1977)

Az idő és a tér

száméra valóban jelentestelivé, amelyek ezeket a vonatkozásokat egyértelműbben tartalmazhatják. Az ókori élet fókuszában az isteni világhoz, valamint az isteni világrendet a földön reprezentáló csomóponthoz, az uralkodóhoz való viszony állott. A görög drámák tere ezért igen gyakran az uralkodó palotája, vagy az isten templom előtti tere, oltárokkal. A tér a világnézet lényegét, a társadalmi életet vezérlő dinamizmusokat szimbolizálta. A drámaírók tér-megjelölése tehát azt jelöli "mi az a tér", a nem azt "milyen az a tér". A középkori misztériumok is az oltárnál csíráztak, s minél evilágibb lett az élet, a tér annál inkább került távolabb az oltártól, s végül a templomot is elhagyta. A reneszánsz idejón az élet fókuszában a királyi hatalom s az e köré "csoportosítható" életjelenségek, s a "környókőn" haladó dinamizmusok álltak. - A reneszánsz drámák tere igen gyakran a feudális vár vagy valamelyik terme. A polgárság életének lényege - különösen az osztály emelkedésének Időszakában - a családi házban, annak is abban a részében zajlott, ahol a polgári magán- és közélet keveredett, a szalonban. /Kedvelt tér még a vállalat - bank, kereskedelmi cég, újságszerkesztőség stb. irodája is./ Az Izmusok kezdetének ideje, a naturalista, szimbolista, impresszionista drámák, a térnek az emberi benső világgal való kapcsolatát fejezik ki a nagyonia konkrét miliővel, a tér hangulatteremtő funkciójával. A hangulatteremtő tér már erősen jelzi, hogy nem elvi, szimbolikus jelentőse a fontos, hanem a drámai történések ezáltal kifejezhető atmoszférája. A 20. századi drámák jó része pedig teljesen semlegessé, mintegy "jelzésszerűvé" változtatta. Az ábrázolt világot körülfogó tér a drámai szemlélet és az ezt hordozó cselekmény szempontjából lénye-