Bécsy Tamás: Drámaelmélet az ontológia és az esztétika határán (Színházelméleti füzetek 5., Budapest, 1977)
Az idő és a tér
A jeleneteket alkotó helyzetek ópp azáltal kerülnek ló tezéabe, meghatározott szekvenciáju létezésbe, hogy a szituációba rejtett alapvonatkozás manifesztálódása éppen "*a< 'Jt n melyik alak jelenlétét, s mely más alakhoz való V unatkozását igényli. Igy az alakok "vektora" alakitja ki a helyzetet, s az ő jelenlétük konstituál teret, a nem az a fizikai környezet, ami az alakok jelenlétét körülfogja. Az erőteret tehát az idő mint kor látja el tartalmakkal. A konkrét teret kijelölő tórgyak /fék, házak, falak stb./ már csak nagy általánosságban, s nem az 1dő mint korszak szempontjából fontosak. Az emberi cselekvések közül több, meghatározott térhez kötött vagy külső vagy belső jellegénél fogva. Tömeggyülós pl. külső meghatározottságai miatt nem képzelhető el egy kis szobában, mi g pl. bensőséges szerelmi jelenetek, vagy a gondolati, pszichikai élet apró rezdülését megjelenítő cselekmények nem képzelhetők el adekvétan egy város terén vagy utcáján. /Pl. Racine drámái, vagy Ibsen Nóra c. müve./ Az általánosságban vett konkrét tér azonban valamilyen módon mégis reflexiós viszonyt alkot az adott idővel mint korral. A tér konkrétsága azonban igy sem a "milyen tér?", hanem a "mi az a tőr?" értelmében értendő. Többször emiitettük már - más és más összefüggésben -, hogy a dráma cselekménye a kor fókuszóban lévő kérdős, amely adott kor történelmi-emberi lényegét fejezi ki. Az életet alapjaiban elrendező kérdések a kor történelmi-emberi lényegében, a nembeli erőkhöz /munkatevékenység, társadalmiság, öntudat, emberi univerzalitás, szabadság/ való viszonyban ragadhatok meg. Ez a viszony a cselekvések között fontossági sorrendet lé tesit. Azok a cselekvések válnak lényegesekké és a kor