Bécsy Tamás: Drámaelmélet az ontológia és az esztétika határán (Színházelméleti füzetek 5., Budapest, 1977)

Az idő és a tér

Itt vethető most már fel, hogy mivel a dráma éa alakjai létét az Objektum-2-vel való állandó kölcsönhatás is megszabja, egy drámai mű. vajon azonos-e önmagával, illetve: mindig "ugyanaz"-e? Ennek elemzésekor utalni kell arra, hogy a dráma társadalmi környezetét nemcsak az objektiv társadalmi helyzet, annak mozgásirányai, a kor társadalmi tudata, művészetről való felfogása, nemcsak a megirt drámák és azok milyensége stb., stb. adja, hanem a Befogadó azubjektiv világa is. /öröklött, megtanult, kifejlesztett stb. tulajdonságai./ Ugyanakkor az objektiv társadalmi helyzet, a társadalmi tudat stb. mindig az adott Befogadóban, az ő révén létezhet mint a dráma környezete; illetve csak az, amit ezekből az adott Befogadó "bensővé" tett. Mivel azonban senki sem él kora valóságának alapvető hatása nélkül, valamit mindenki bensővé tesz ebből. Igy a társadalom alapvető mozgásirányai objektive határozzák meg az adott Befogadó alap

viszonyát a Műhöz. /Az alapviszonyon belül igen sokféle variáció lehetséges./ Az adott Objektum-2 azonban olyan konkrét müvei van szükségszerűen kölcsönhatásban, amelynek objektivitásai vannak. Objektivitásait - ebben az értelemben - az önmagóval való azonosság, azaz alkotórészeinek ugyanazon volta adja. A Mü létét azonban nemcsak alkotórészei, de ezeknek egymáshoz való viszonya, vonatkozásai is adják. E kettő is csak az egyik pillére a Mü létének, a másik épp a folyton változó valósággal való szakadatlan kölcsönhatás. Mivel a valóság ós igy az Objektum-2 óllandóan változik, más és más az adott Műre 1rányuló "vektorok" tartalma. A társadalmi valóságból eredő és a Befogadón keresztül érvényesülő vektorok tartalmai - ahogyan az imént utaltunk rá - azt eredményezik, hogy egy bizonyos határig megváltoznak a mü