Bécsy Tamás: Drámaelmélet az ontológia és az esztétika határán (Színházelméleti füzetek 5., Budapest, 1977)
Az idő és a tér
időtartama a társadalmilag elfogadott konvenció következménye* A dráma cselekményének időtartamát a szituáció határozza meg* Az időt mindig a "benne" lezajló események szerint mérjük* /Mivel a földön csak egyetlen Időtartam teljesen objektiv - a földnek saját tengelye és nap körüli forgása -, az óra-idő ehhez igazodik*/ A dráma időtartama annyi, amennyi idő a szituációba beépített esemény-potenciák gyakorlativó válásóhoz, az időben való lefutásához szükségesek. Más összefüggésben utaltunk mór arra, hogy annyi esemény-potenciát lehet egy szituációba beépíteni, amennyinek összefüggésrendszerét át lehet tekinteni; illetve amennyinek a lefolyásához nincs szükség uj mozzanatoknak, uj okoknak stb. a fellépésére, vagy az eseménysorba való belépésére. Másképpen megfogalmazva: amennyinek a lefutásához nem kellenek szükségszerűen csak később kialakulandó okok, motívumok, mozzanatok. Az emberi és a társadalmi lót dialektikája okozza, hogy csak bizonyos - korlátozott - számú egységet, potenciális cselekmény-mozzanatot tartalmazhat egy szituáció. Csak a vallásos világnézetek vallják, hogy az emberi élet elején ott áll az "ős-szituáció 1 ' - a teremtés, vagy Brahma kilélegzósének kezdete stb. -j amelyből minden későbbi ered. A valóságnak a dialektika törvényei szerint való mozgása szükségszerűvé teszi, hogy mindig uj ós uj okok /körkörös oksági és reflexiós összefüggések/ alakuljanak ki, amelyek a további haladás, a további történetiség mozgatóerői. Egy szituációba csak egyetlen haladási egységet, mozgásegységet lehet beépíteni. Olyat, amelynek az időben történő megvalósulásához nem szükségesek később létrejövő, kialakuló okok. Egy ilyen egyetlen mozgásegység pedig nem tartalmazhat korlátlan számú összetevőt, mert csak viszonylag rövid lehet ez a
