Bécsy Tamás: Drámaelmélet az ontológia és az esztétika határán (Színházelméleti füzetek 5., Budapest, 1977)

Az idő és a tér

Áttérve a dráma világán belül megjelenő idő problematikájára, arra az ismert tényre kell utalnunk, hogy sokan münem konstltuáló tényezőnek tartjak az időt. A dré> - nz ábrázolt világot a jelenben folyó világként ábrázolja. Másként nem teheti, hiszen dialógust alkotó szavakból áll, s dialógust pedig mindig csak "most" lehet mondani. /Ez nem függ a színházi előadástól./ Kétségtelen, hogy minden epikus mü az ábrázolt világot mint múltban lefolyt eseménysort kezeli. Egy regény bármely párbeszéde az elbeszélő jelen idejéhez viszonyítva mindig csak a múltban történhetett meg, másként nem lehet ,,

elbeszólni

n

. A regénybeli dialógusokban ez a mult válik látszólag jelen idejűvé. Éppen ezért mindazok, akik az időnek münem konstltuáló jelentőséget tulajdonítanak, a mult időt rendelik az epikához. A konkrét gyakorlatból ismert, hogy a drámák cselekményének időtartama viszonylag állandó. Ezért terjedelmük - átlagban - nagyjóból azonos, szemben a regényekkel. Leggyakrabban azt emiitik okként, hogy a dráma színházi előadásra készül, a néző pedig csak kb. három óráig tud figyelni. Igy a dráma szövegének terjedelme kb. annyi, amennyit három óra alatt elő lehet adni. Akik ezt valijók nem veszik figyelembe a jól ismert tényeket. A görög színházi szokás három tragédiát és egy szatirjátékot tartott egy színházi előadás-egységnek. A nézők egy nap során több előadási egységet - bárom tragédia, egy szatirjáték - voltak képesek végignézni. A középkori misztériumok ciklusokat alkottak, s egy ciklus előadása ugyancsak jóval hosszabb volt, mint három óra. Az előbbi vélemény a szinházi előadások utóbbi évszázadban kialakult szokása, s nem a drámák münemi sajátossága alapján alakult ki, márpedig a szinházi előadás