Bécsy Tamás: Drámaelmélet az ontológia és az esztétika határán (Színházelméleti füzetek 5., Budapest, 1977)

A cselekvés és a cselekmény

azonban kialakult és persze állandóan alakulóban lévő társadalmi létrétege is. A mü megírását kiváltó közvetlen élmény, tapasztalat ebben a rétegben mozgósítja az adott korszak történelmi-társadalmi, emberi lényegét, a Művész Itt éli át, elemzi stb* Az elemzés jelentéseinek elvileg nincs fölső határa, mert elképzelhetetlen, hogy egy-egy korról minden tekintetben kimerítően tudjon valaki szólni, azaz a kor minden részének jelentését ismerje* A Művész az Objektum-i-et megismerő, elemző stb. szellemi tevékenysége a saját természeti létrétegeire alapozva a saját társadalmi lótrétegóben létrehozott "magasságokig" ér el, ami természetesen objektiválódik a műben* A Művész természeti létrétege jelenti igy a Mű vertikális határainak alsó részét, a társadalmi-emberi lényeg mint jelentós a határ felső részeit. Az utóbbi a Művész elemző és mű-megalkotó tevékenységeinek révén kerül a műbe, s benne objektiválódik. E két vertikális értelmű határ között található a mü alakjainak természeti és társadalmi létrétege; az utóbbi két részre bomlik. A mü cselekményének az Objektum—l társadalmi létrétegéből eredő részére, és az iró mondanivalóját képező részére, ami persze az előbbin alapszik. Mivel a kettő közül az utóbbi a Művész mondanivalója, végülis a mü jelentéseinek rétege - a Művész mondanivalójónak mélysége - adja a Mű társadalmi lótrótegének vertikális értelmű fölső határait. Ezekből következően végeredményben kétféle horizontális kezdő és kétféle horizontális zéró, valamint kétféle vertikális kezdő ós kétféle vertikális záró határról beszélhetünk. A horizontális kezdetek egyike a szituáció létrejötte, a másik a Művész által felismert és a műben kiküzdött társadalmi, történelmi, emberi lényeg. A horizontális záróhatár a szituációba zárt cselekmóny-