Bécsy Tamás: Drámaelmélet az ontológia és az esztétika határán (Színházelméleti füzetek 5., Budapest, 1977)

A drámában felidézett alakok

törvényeihez való viazonyuk alapján Ítéljük meg, az embereket ia arra kényszerítjük, hogy egész személyiségüket minél jobban vessék alá státuszuk törvényeinek. Ez az ítet részben szabályozza, különösen azokon a terület-, -en, ahol a vonatkozásoknak nincs szükségük a teljes személyiségre. /Pl. kalauz-utas, eladó-vevő stb./ Viszont az életnek azokon a területein, ahol a személyiségek találkozása elengedhetetlen, a boldogtalanság, a gyötrelem és kin forrása a státusz-törvények érvényesülése ós érvényesítésének szándéka, illetőleg az ilyen kapcsolatban az embereknek a státusz-törvények alapján való megitélése. /Pl. szülő-gyerek, szereÍme

s-szerelmés, barát-barát stb. A státusz-törvények és a személyiség jegyek érvényesítése határproblémájának egyik legkényesebb területe pl. a tanár-diák vonatkozás./ A mi szempontunkból azonban az a lényeges, hogy a státusz-törvények alapján - akár pozitive, akár negative mindig csak a "másik" embert s sohasem önmagunkat - itéljük meg. önmagunkat mindig mint teljes személyiséget, és szükségképpen mint teljes személyiséget éljük. Igy a világ két szintre bomlik: az én és a teljes személyiség, illetve a státuszok és törvényeik szintjére. A két szint egyre inkább nyilvánvalóvá vélik, mert a munkamegosztás következtében kialakult státuszok további státuszokat hoznak létre. Nemcsak az emberi kapcsolatok alakultak státusz-kapcsolatokká, de az emberi tulajdonságok is státusszá változtak: van: "jóember"-, "megértő"-, "cinikus"-, "balek"-, "a jó tanuló"- stb. státusz. Mindez azt is eredményezi - s ez a szempontunkból fontos -, hogy magában az életben az ember, a személyiség allegorizáló tendenciát valósit meg; s amikor a másik embert megitéli, az esetek túlnyomó többségében "allegorizáló módon" Ítéli meg. A státusz élése ós