Bécsy Tamás: Drámaelmélet az ontológia és az esztétika határán (Színházelméleti füzetek 5., Budapest, 1977)

A drámában felidézett alakok

alakokat, amelyek nem hordoznak irói mondanivalót, nem tartjuk "eleven" drámei jellemeknek. Ez akkor világlik ki, ha a műalkotások alakjait a "jól megcsinált szinmüvek" alakjaival hasonlítjuk össze. A "jól megcsinált színmüvek" alakjai - ha tetszik - sokkal "elevenebbek", a valóságos emberekre jobban hasonlítanak. Beszédük, szóhasználatuk és mondatfüzésük a köznapi beszédhez sokkal közelebb áll. Végeredményben sokkal "valóságosabbak", mint Szophoklész, Shakespeare vagy akár Ibsen alakjai. Igazi drámai alakoknak mégsem tartjuk őket, mert hiányzik belőlük - az, ami a valóságban ha megvan is valakiben, nem teszi valódi jellemmé - a lényeges társadalmi mozgásirány. Egy drámai alakot nem az avat "valóságos" jellemmé, ami az életben élő embereket. A valóságos embereket speciális jellemekké nem a bennük megnyilvánuló, vagy az általuk kinyilvánított lényeges társadalmi mozgásirány avat. Olyan emberek is speciális jellemek, akikban ilyennek a nyoma sincs. Az más kérdés, hogy az életben is azokat az embereket értékeljük többre, akikben ez megvan; illetve hogy csak értékes emberekről lehet vagy érdemes drámát Írni. Szempontunkból az a fontos, hogy a jellem ismérve más - vagy más ía. Egy valóságos embert nem teszi nem-jellemmé, ha a lényeges társadalmi mozgásirányok hiányoznak belőle. Ha egy drámai alakból hiányzik, hiába beszél, cselekszik a valóságos emberekhez teljesen hasonló módon - üres, jellem nélküli alak marad. Létet kaphat az Író szavai által, de léte nem lesz drámailag hiteles. Nem mint valóságos ember, hanem mint drámai alak nem lesz hiteles. A hitelesség kérdése tehát ontológiai problémát is érint.Az adott kor lényeges mozgásiránya kétségkívül a társadalmi létfokon létezik a valóságban. Amikor drámai alakban megjelenik, társadalmi létrétegében jelenik meg;