Bécsy Tamás: Drámaelmélet az ontológia és az esztétika határán (Színházelméleti füzetek 5., Budapest, 1977)

A drámában felidézett alakok

tuációtól teljesen független, véletlen halál. Mivel az életszituáció létrehozói és összetevői mindig emberek, a halál állandó lehetősége miatt az életszituációk sohasem olyan teljesek - olyan "feszesek" -, mint egy drámában. Egy drámai alak, akármennyire is "élő", mégsem szerves élő. Az a cinikus megjegyzés, amely egy izgalmas drámai pillanatban szokott elhangzani, miszerint "nem kell félni, nem fog meghalni, hiszen még csak a második felvonás közepén vagyunk", éppen azért hangozhat el, mert egy drámai alakból - nem szerves élő voltából következően - a lehető legnagyobb teljességgel ki van iktatva a szerves élőlények minden pillanatban meglévő lehetősége, a halál. De még ennél is több. Egy drámai hősnek nincs döntési lehetősége, hogy cselekvéseit abbahagyja. Ehhez csak az Írónak lenne joga, de akkor nem lenne mü. Mindannak, ami a kezdeti szituációban potenciálisan benne van, ki kell fejlődnie. Mikor a mü már készen van, senkinek nincs módja a cselekményt valamelyik ponton megállitani, abbahagyatni. A nem a szituációból ós az elemek tartalmából /az alakok jelleme is az elemek tartalmának egy része/ következő "véletlen" mindenféle szempontból kiiktatódott a drámai műből. A véletlen csak tervezetten ós tudatosan jelenhet meg, de csak akkor, ha a szituáció egészének tartalma, lényege a megtörténős alakiságát avatja véletlenné, s nem magát a megtörténést. /Mint pl. Lőrinc barát követének elkésóse a Rómeó és Julié

ban./ Egy drámai alak jellemvonása, tulajdonsága, magatartása vagy ezek része, részlete nem lehet "véletlen". Mivel a szituáció minden eleme /az emberek/ egy vonatkozásrendszer része, s mivel ez a vonatkozásrendszer csak tartalmaikon - jellemükön, magatartásukon, akarataikon, érzelmeiken, vágyódásaikon stb., stb. keresztül valósulhat meg, a szi-