Bécsy Tamás: Drámaelmélet az ontológia és az esztétika határán (Színházelméleti füzetek 5., Budapest, 1977)

A drámában felidézett alakok

bek között esetleg pl. emberi beszédben, Írásban jelenik meg, ám ekkor következésképp: fogalmakban jelenik meg. Az iró mindezeket koncentrálja, egy szituáció részévé teszi - még adott esetben a fogalmi megnyilvánulásokat is. Ezáltal nem intenzivebbé teszi, hanem adekvát formát ad a nembeli öntudat adott fejlődési fázisának, a valóságból minőségileg fejleszti és küzdi ki. Az előbbiek után teljesen egyértelmű, hogy a mü nem létezhet mint műalkotás irói mondanivaló nélkül, s hogy ez a mondanivaló a valóságból, illetőleg az Objektum-1 Művész vonatkozásrendszerből ered. A műalkotás mondanivalója semmiképp nem egyenlő az egy mondatra leforditható tanulsággal, vagy a mü summázott tartalmával. Ennek ellenére - véleményünk szerint minden mü mondanivalóját összesűríthetjük rövid prózai közlésekbe, állításokba vagy felszólításokba. A mü mondanivalójához mindazok a csak körülírással, más esetben megsejtésekkel megragadható ós a fogalmi beszéddel csak sugallható közlések is hozzátartoznak, amelyek az ábrázolt, bemutatott, létezésbe hozott világ segítségével a valóság mély összefüggéseit órzékitik 21 meg. X A drámai alakokat a münem valódi differencia specifikája, a szituáció is olyan vonásokkal látja el, amelyek megkülönböztetik őket a valóságban élő emberektől. A münem kérdéaónek vizsgálatakor emiitettük, hogy a valóságban élő ember a münemek alapját adó tényezők közül a szituációt ismeri fel legritkábban. A tudatosság hiánya gátolja meg, hogy azokat a valóságelemeket - embereket, emberek tartalmait stb. -, amelyek adott esetben