Peterdi Nagy László szerk.: Csehov és a mai színház (Színházelméleti füzetek 4., Budapest, 1977)

hogy - nyugodtan merem mondani - nincsenek megfelelő Csehov , drámaforditásalnk.l Ez nagyon furcsán hangzik, niszen tudjuk, hogy Csehov darabjait legkiválóbb magyar költőink ültették át magyarra: Tóth Árpád, Kosztolányi Dezső munkáit a köztudat klasszikus értékű fordításokként értékeli. Csakhogy - amint ezt Nagy elvtárs valahogy egy fél mondatban jelezte - ezek német közvetítéssel kerültek hozzánk. Személyes tapasztalatom alapján állithatom: eddigi Csehov—rendezéseim során - minthogy tudok oroszul minden esetben az okozta az első és legnagyobb gondot, hogyan közelítsük meglévő fordításaink szövegét az eredeti orosz szöveghez. Ezek a forditások ugyanis nagyon szépek, költőiek, esztétikusak, csak éppen egyvalami hiányzik belőlük: az a beszélt köznapi nvely, ami Csehovnak annyira sajátja volt. Nem a humorizálás kedvéért, de idéznék - azt hiszem szó szerint emlékszem - egy-két mondatot, Tóth Árpád Cseresnyéskert fordításából, aztán a szó szerinti fordításból. Az első felvonásban Gájev szövege Ranyevszkajához a költői fordítás szerint a következőképpen hangzik: "Emlékszel, drága, aranyos hugocskám... valaha mi mind a ketten ebben a szobában tentikéltünk... és... és... azóta én egy szegény, ötvenegy éves öreg csecsemő lettem..." Megnézve az orosz eredetit, ugyanennek a résznek szó szerinti fordítása a következő: "Valaha, húgom, mi veled éppen ebben a szobában aludtunk és én most már ötvenegy éves vagyok..." Nos ezzel csak annyit szerettem volna érzékeltetni, hogy ilyen túlburjánzó, álköltői, ál-lirai hangvétel jellemzi ezeket a Csehov-fordításokat. Ez annyit jelentett, hogy legalább a saját rendezéseimben megpróbáltam igazítani ezeken a fordításokon, ahogy a legutóbbi vigszinházi előadáson ezt Horvai István és Darvas Iván í megtették. Persze ez mind csak szükségmegoldás, hiszen amíg nem az eredeti Csehov van a művészek kezeben, hanem egy tőle idegen,