Peterdi Nagy László szerk.: Csehov és a mai színház (Színházelméleti füzetek 4., Budapest, 1977)

kifejezésénél! És mi sem természetesebb, hogy ugyanakkor eszébe jut másik gyermeke: miért is kiáltozom, hiszen a szomszéd szobában a leányom alszik. De a kettőnek az éles összekapcsolása csodálatos hatást vált ki. Erről a hatásmozzanatról Almási elvtárs felszólalásában olvastam. Bizonyára még szó lesz erről: a szubjektiv remény és az objektiv teljes reménytelenség találkozásáról, együttlétéről. Nem igaz, hogy a csehovi hősök közönyösek, apatikusak. Nagyonis mélyen átérzik és átélik minden élményüket. De mindegyikük minden pillanatban tudja és ismeri a harmadiknak, a kívülállónak az objektiv, róla kialakított képét és véleményét. Ennek a két mozzanatnak az együttese az, hogy a szerző, az alkotó is ugyanigy egyszerre belülről és egyszerre a harmadik szemével, objektive látja és léttatja mindezt, valamint a szereplő személyeké, akik szintúgy a maguk élményeit egyszerre átélik és egyszerre kivülről is nézik. A Urának és az iróniának, az álomnak és a kétségbeesésnek, a reménynek és a reménytelenségnek ez az állandó együttléte egyedülálló és csodálatos Csehovnál. Mégegyszer engedjenek meg a természettudomány területéről egy analógiát. A kvantumfizika egy új problémát vetett fel: a fizikai realitás kérdését. A kisérlet során pontosan meg tudja állapitani a részecske adott pillanatban elfoglalt helyét, de nem tudja előre jelezni, hogy milyen helyzetet fog elfoglalni a következő másodpercben. Ennek a paradoxonnak és ennek a problémának a megoldására született Morgenow koncepciója. A részecske mozgásával kapcsolatban nekünk új koncepciókat kell kialakítanunk. Első pillanatra talán őrültségnek tűnő elképzelésekig kell eljutnunk. Ha én ezen nézetek követője lennék, akkor azt mondanám, hogy Csehov a