Peterdi Nagy László szerk.: Csehov és a mai színház (Színházelméleti füzetek 4., Budapest, 1977)

Amikor például Turgenyev egyik darabját, az Ingyenélőt: alkalmazták filmre, a felvételeket egy valódi, régi nemesi kúriában készítették, ami, pillanatnyilag múzeum. Természetesen, mi még a negyedik falat áttörni nem tudjuk ebben a vonatkozásban, de bizonyára eljön az az idő is, amikor erre is lehetőség lesz, és minden oldalról nézhetjük a szereplők játékát. Ezekben az egyezésekben nincs semmi csodálatra méltó, semmi misztikus. A fényképezést a XIX. század közepén fedezték fel, azonban nem tudtuk volna megérteni, nem tudtuk volna használni, hogyha erre bennünket fel nem készített volna a festészet több évszázados fejlődése, legalábbis a reneszánsztól kezdődően a perspektíva érzékelésében. És a filmművészet sem tudta volna a maga lehetőségeit ennyire kiaknázni, ha nem előzte volna meg a csehovi szinház, és a csehovi darabok rendezése a múlt század végén. És a mai televiziós előadások rendezői is elsősorban a csehovi müvekhez nyúlnak. Sah-Azizova, a körünkben lévő Csehov-kutató bizonyára nemcsak a Cseresnyéskert bemutatójáról, előadásáról, televiziós feldolgozásáról fog beszélni, hanem arról is, hogy a Csehov-drámát hogyan alkalmazzák az iskolai oktatást segitő filmfeldolgozás során, amelynek munkálataiban ő is részt vett, mármint a film elkészitésének munkájában. Az utóbbi időben sok szó esett arról, hogy a csehovi művészetnek egy rendkívül bonyolult, összetett jelensége tűnik el, amit csak a filmesek tudnak most tulajdonképpen megvalósítani. A matematika használ egy olyan eljárást, amely szerint összehasonlit bizonyos mennyiségeket, hogy kimutassa azok azonos voltát. Az alma és a körte közötti különbség számunkra csak addig tűnik különbségnek, mig nem tekintjük úgy őket, hogy mindkettő tulajdonképpen gyümölcs. Hasonlóképpen a legkülönbözőbb dolgok összehasonlításában