Peterdi Nagy László szerk.: Csehov és a mai színház (Színházelméleti füzetek 4., Budapest, 1977)

S maga a darab cime is utal valamire: Cseresnyéskert /szó szerint: meggyfával teleültetett kert - a forditó megjegyzése / •> Egyrészt gyönyörű,virágzó kert, másrészt meggyfák, amelyek mindössze két hétig virágzanak, aztán lehullanak a virágok és csupasz ágak maradnak. Ez az egyik központi mozzanata ennek a darabnak: a gondtalanság öröme egyrészt, másrészt viszont a betegség, a visszavonhatatlanság tragikuma. Mint ismerik Önök is, Csehov a Cseresnyéskertet I i akkor irta, amikor tüdőbaja elhatalmasodott rajta: elete végén, halála előtt nem sokkal. Én nagyon jól ismerem ezt a betegséget, a tüdőbajt: minden emóciónak, érzelemnek és minden gondolatnak a teljes, totális felfokozódása. Ilyen állapotban és e betegség mellett az ember mindent betegesen és túlságosan is érzékenyen kiélezett érzékenységgel fog fel. Voltam természetesen abban a szobában is, Jaltában, ahol Csehov ezt a darabot irta. A szobában egy hófehér ágy. Egy nagyon szük, szinte már gyerekágy, szerzetesi életmódra utaló berendezés. Mindent a fehér szin ural, mindenütt a fehér szin asszociálódik. Ezért is tetszett annyira, amikor az előadáson Levental díszletein, a megvilágításban, sőt még a ruhák szinészek megválasztásában is - a fehér szin lett az uralkodó és meghatározó teljes egészében. A második felvonás előtt van egy csehovi megjegyzés: a cselekmény egy kis kápolna mellett, egy padnál, egy félreeső temető közelében játszódik. Ezt a csehovi instrukciót Levental úgy bontotta ki, hogy szimbolikus részletet formált: középütt egy virágzó cseresznyefa-bokor és keresztek vannak benne. E díszlet körül zajlik a cselekmény. Mintegy ez lett a központi szimbólum. Mindent