Peterdi Nagy László szerk.: Csehov és a mai színház (Színházelméleti füzetek 4., Budapest, 1977)

a fehér szin ural, a kosztümök is fehér szinüek, áttetszőek - vakitó fehér a megvilágítás.. A felvonás során Jepihodov megjegyzi, hogy 3 fok hideg van - és ennek ellenére, mégis virágoznak a meggyfák. Mindez együtt, egyszerre volt a visszavonhatatlanságnak és a virágzásnak a jelzése. Nem akarom meghamisítani és félremagyarázni a Cseresnyéskert jelentését, de megpróbálom ezt a beteges mozzanatot végigvinni minden cselekmény-részleten, minden felvonáson. Azzal kezdődik a darab, hogy reggel korán érkeznek, hideg van és ezt a tüdőbeteg ember különös érzékenységgel fogja fel. És azonnal körülveszi valami ijesztő: ijesztő, nyugtalanító, felborzoló belső nyugtalanság. Tegyük hozzá mindehhez, hogy amint megérkeznek a szereplők, a külső, a hideg hatásán túl a gyermekkorral, a gyermekkor világával találkoznak. Rádöbbennek arra, hogy az, ami akkor minden volt, most oly kicsi-miniatürré zsugorodott az idők folyamán! Abban a pillanatban érzékelik a betegséget, de azzal a reménnyel, hogy ez valamiképp gyógyítható. Az első felvonásban, amikor megjelenik Lopahin és előadja a maga terveit arról, hogy hogyan lehetne megmenteni ezt a kis világot, akkor senki sem figyel rá, hiszen mindenkit ez a belső nyugtalanság, ez a rezgő belső nyugtalanság tart fogva. A második felvonásban pedig ők fordulnak Lopahinhoz /mintegy lázas, hisztérikus gesz tus okkal/

f segitsen már, mondja meg, hogyan mentsük meg ezt a világot. A harmadik felvonás - a krizis előtti,feszült várakozás. Majd amikor kiderül, hogy a kertet már eladták, elárverezték és Lopahin vette meg, akkor ez az egész feszült várakozás, a - megmentés! kísérletekből, tervekből, abszurd tervekből adódó - feszültség Ranyevszkaja hisztérikus sirásával zárul. Az utolsó felvonásban aztán - minden szereplő szá-