Peterdi Nagy László szerk.: Csehov és a mai színház (Színházelméleti füzetek 4., Budapest, 1977)

nagy csehovi műnek és eszmevilágnak az összegezése,úgy nyilvánvaló az Ivanov annak az indulása. Hogy jutottam el az Ivanov-rendezéséhez? Nem rendezek úgy az életben, hogy egyszerűen előveszem a larabot, s azt mondom, hogy ezt most én megrendezem. A gondolat és a megvalósulás között, hosszú idő szellemi munkája feszül, s csak amikor már megvan az a gondolati erőtér amiben él a darab, akkor kerülhet sor a művészi megvalósításra. Évekig hordoztam azt a vágyat is, hogy az Ivanovot megrendezzem. Elővettem, olvasgattam azt is, és a többi Csehov-müvet. Külön elolvastam, feldolgoztam magamnak egy-egy figurát, viszonylataikat, együttes sugárzásukat és jelentésüket, külön gondolkodtam egy-egy szituációról, a különc, féle müértelmezésekről és mindez igy, évek alatt halmozódott fel. Aztán jött egy találkozás, ami egyszerre felgyorsította a dolgot. Prágában voltam ismételten és hosszú-hosszú idők után találkoztam egyik legjobb barátommal Krejcsával. A hatvannyolcas cseh események megszakították a több, mint huszonötéves kapcsolatot. Azt megelőzőleg az utolsó müve, amit láttam, a világhírű Három nővér rendezése volt. A legutolsó pedig a nagysikerű Ivanov-rendezés. Mikor a hetvenes években meglátogattam, rossz állapotban találtam, de egy éjszakán keresztül - mert este mentem hozzá - az Ivanov ideológiáján, eszmeiségén, csehovi mondaniakarásán vitatkoztunk. Elfogadtam az ő előadását mint rendezői remekmüvet. És nagyon bántam, hogy már nem rendeztem meg előbb az Ivanovot, mert nekem is hasonló szinpadi elképzeléseim voltak. Az anyag persze tovább is nagyon nyugtalanított, vitáztam és egyetértettem magamban azzal, amit akart és amit csinált Krejcaa ebben az előadásban. Az ő előadását tehát nem ismételhettem meg, nem is tudtam volna, mert másképpen élt bennem a mü - nagyon tömö-