Peterdi Nagy László szerk.: Csehov és a mai színház (Színházelméleti füzetek 4., Budapest, 1977)

interpretáció középpontjába. Azt, hogy a különböző nemzedékek tagjait mégis összeköti egy közös szellemiség vagy egy közös szellemiség-mozzanat. Az, hogy az élet - az elidegenedés, az ideálok pusztulása, minden dráma és minden törés • ellenére, a személyes életek drámaisága, tragikuma ellenére is - fennmarad, s éppen a nemzedékek váltásában megnyilvánuló ezen öröklés-mozzanat tartja fenn. Egyúttal ez az a csehovi gondolat, ami Csehovot mindig rokonná teszi, nemcsak a XX. századdal, minden korral is és reméljük, a XXI. századdal is. Bízó Gyula: Köszönjük Sztrojeva elvtársnő nagyon érdekes és átfogó előadását. / 15 perc szünet / Marton Endre

, kétszeres Kossuth-dijas Kiváló Művész, a Nemzeti Szinház igazgató-főrendezője: Nagyon örülök, hogy meghívtak erre a konzultációra. Annak ellenére, hogy gyakorló szinházi szakember vagyok, Csehov-ügyben - azt hiszem - gyerekcipőben járok, pedig van egy-két Csehov-rendezés már mögöttem. Ugy érzem nagyon jó pillanatban rendezték meg ezt a konzultációt, mert fontos ez a kérdés nemcsak Csehov jelentősége miatt, hanem szinházi kultúránk fejlődése, alakulása iránt érzett felelősségünk miatt is. Azt hiszem, hogy ez a mostani, az egész világon jelentkező Csehov-reneszánsz, nemcsak a Szovjetuniót érdekli, hanem nekünk magyaroknak is meg kell vizsgálnunk,; eleget tettünk-e ebben az ügyben? Most az egész szinházi világot nagyon érdekli Csehov, és ez még komolyabbá kell, hogy tegye e vonatkozásban munkánkat. Ebben nekünk, magyaroknak