Peterdi Nagy László szerk.: Csehov és a mai színház (Színházelméleti füzetek 4., Budapest, 1977)
nem szabad lemaradni. Ezért tartom a Nagy László barátunknak Csehov rajongását most nagyon fontosnak, mert ő az egyetlen szinte, aki következetesen, lelkiismeretesen, nagy felkészültséggel az élő szinház számára is hasznosithatóan végzi kutatómunkáját. Az eddigi felszólalások megfogalmazták - és ez az én véleményem is -, hogy a hatvanas évek utolsó éveiben és a hetvenes évek első felében kialakult egy új Csehov-értelmezési korszak. Most már ennek a korszaknak végére értünk. Most jön a következő hullám, amikor újabb Csehov-értelmezések kötelezően kell, hogy következzenek. A felszólalásokból az derül ki, hogy igy van a Szovjetunióban is és igy van nálunk is - s ahogy olvasom a nagy szinházi világlapokat, igy van az egész világon! Ebben az időszakban az új ifjú rendező-nemzedék és a régi kiváló rendező-nemzedék - mondhatni a Csehov-reneszánsz jegyében járta útját. Bizonyos vagyok benne, hogy ez folytatódni fog és rövid időn belül újra kezdődik, vagyis új értelmezésben, új, érdekes előadásokban láthatunk Csehovot Magyarországon. Mi kis ország vagyunk, és ha nálunk egy ilyen sorozat lezajlik, akkor rövid szünetet kell tartanunk. Nem tudjuk állandóan műsoron tartahi ezeket a müveket, nincs annyi színházunk. Csak huszonöt. Közbevetőlég, azt hiszem, hogy a mi 19691975-ig tartó korszakunkra a magyar szinházi, kritikai, esztétikai, tudományos világ nem volt eléggé felkészülve. És ez figyelmeztető arra, hogy «mi most következik, arra fel kell készülni, mert csak egyes bemutatók maradnak nálunk a jelentős Csehov-előadások, ha mögöttük nincsenek támogató, szerető és értő kritikusok, esztéták, tudományos dolgozók, akiknek kisérni kell bennünket a szinház útján. Nagyon érdekes Csehov-előadások voltak nálunk az elmúlt években. Nem is csak érdekesek - fontosak. És ezekről az előadásokról - ha Nagy László nem foglalja össze őket