Peterdi Nagy László szerk.: Csehov és a mai színház (Színházelméleti füzetek 4., Budapest, 1977)

A csehovi életmű értelmezésében a Cseresnyéskert. mindig kiemelkedő helyre került. A Cseresnyéákertet összefoglaló műként értelmezik a legújabb Csehov-előadások rendezői is, amelynek a központi mozzanatát talán igy lehetne : . megfogalmazni: töprengés az orosz és az egész emberi kultúráról. Erre az alapmozzanatra épülnek a Cseresnyéskert legújabb szcenikai interpretációi. Közülük kettőt említenék. Az egyik az a televíziós előadás, amelyet Hej

fee rendezett. A másik pedig a Szovremennyik Szinház új Cseresnyéskert-bemutatója, amelyre a napokban, talán éppen ezekben az órákban kerül sor. Hejfec a televíziós előadásban a Kis Szinház szinészgárdájával dolgozott. És mintegy tisztelve a régi hagyományt, figurát, minden hőst külön-külön végigboncolt és újra összerakott, mindegyikre egyforma figyelmet fordított, lett légyen az akár Jása vagy Dunyása. Mégis az előadás középpontjába valamiképpen Gájev került, akinek a szerepét Szmoktunovszkij játszotta. Gájev, ez a nagyon is esetlen, már-már abszurd figura, akinek a magatartását mégis úgy mutatta be Szmoktunovszkij - a rendezéssel egyetértésben -, hogy a környezetében nem talál senkit, aki az ő belső lelki drámáját megértené ,/pedig minden más szereplőnek is meg van a maga hasonló lelki drámája/. Ezért kell odafordulnia a régi szekrényhez és - mintegy élő személyt - körültapogatnia, mint az ideálok, a jóság, az embertársak iránti szeretet eszményének őrzőjét. És ebben a hangsúlyozott jelenetben, monológban tör magának utat az a gondolat, amiről eddig is szó esett: töprengés az eszményekről, felhívás a kulturális örökségnek gondos őrzésére, élő hagyományként való fenntartására. A Clsehov-előadások úgy jelentenek újat napjaink számára is, hogy ezt a gondolatot, a nemzedék-váltásban a folyamatosság gondolatát emelik ki és állitják a szcenikai