Mihályi Gábor: Hamletekre emlékezve - Gábor Miklós levelével (Színházelméleti füzetek 3., Budapest, 1976)

a címszereplő Gábor Miklós ugy érezte, nem birja folytatni. A kritika már akkoriban sem fukarkodott elismerő szavakkal, de - érthető módon - nem ágyazhatta be az előadást a magyar színháztörténet folyamatába, nem vizsgálhatta meg, mennyiben jelent előrelépést a korábbi Hamletbemutatókhoz képest, s miben marad el a jelenlegi Hamletképünktől.Elvben persze elvégezhette volna az összevetést a korábbi Hamletelőadásokkal - elsősorban az 1952-es Hamlet

tel, de erre ekkoriban még nem érett meg az idő. 5 Az 1952-es H^mi st. a szocialista magyar szinház első Hamletfel újítása volt, és a Nemzeti Szinház ennek megfelelő fontosságot is tulajdonított ennek a bemutatónak. Ketten rendezték, a szinház két vezető kommunista rendezője: Gellért Endre és Major Tamás. A társulat valamennyi jelentős művésze helyet kapott a produkcióban. A címszerepet hárman játszották felváltva: Ungvári László, Básti Lajos és Major Tamás. Gertrudist is három alakításban láthatta a közönség, a szinház három nagy tragikájának - Gobbi Hildának, Tőkés Annának és Makay Margitnak - a vetélkedésében. Szörényi Éva, a régi nemzeti Évája és Melindája az uj nagy Ígérettel, Ferrari Violettával versenyzett Ofélia életre keltésében, Poloniust Gellért Lajos és Balázs Samu teBtesitette meg, az egyik szereposztásban Bessenyei Ferenc volt a Szinészkirály, Fortinbrasként hol Gábor Miklós, hol Sinkovits Imre mondhatta el a tragédia végszavait. A rendezés marxista koncepcióját Révai Józseffel, a Politikai Bizottság tagjával, a párt fő ideológusával vitatták meg a rendezők, majd a bemutató előtt a Szinház- és Filmművészeti Szövetségben Gellért és Major a szövetség tagjaival ismertette a Hamlet uj, marxista, szocialista, realista értelmezését. A bemutatót követően a szövetség ujabb vitát szervezett. A referátumokat és hozzászólásokat szó szerint közlő jegyzőkönyvekből persze kiviláglik, hogy vitáról nem igen volt szó. Az