Mihályi Gábor: Hamletekre emlékezve - Gábor Miklós levelével (Színházelméleti füzetek 3., Budapest, 1976)

tul dekorativ jelenség ahhoz - irja Nagy Péter -, hogy elhiggyük róla mindazt, amit mondanak, s főleg Hamlet állit róla, hiszen saját szemünk előtt cáfolja, ez pedig közvetve Hamlet hitelét csökkenti. Emellett Bessenyei zengő és simogató hangja is ezt a benyomást fokozza. Nem hidegvérű, ravasz államférfit testesít meg, pedig Claudius elsősorban az, hanem fizikai attribútumaival lenyűgöző himet. Tolnay Klári Gertrudja megnyerőén mértéktartó, de se nem elég királynői, se nem elég erotikus. Ajtay Andor pedig Poloniusban elsősorban a közéleti ember üres nagyképét ábrázolja, többi vonatkozását a háttérbe tolja." /Élet és Irodalom 1964. V. 2./ X Meggyőződésünk, nem pusztán a szereplők tehetségén mult, hogy" a Madách Színházzal összehasonlítva - az egy Gábor Miklóst kivéve - az 1952-es előadás szinészi alakitásai, legalábbis a kritika tükrében, érdekesebbnek, kimunkáltabbnak tetszenek. Ugy hisszük, segitett ebben a Sztanyiszlavszkij-módszer következetes alkalmazása is. A részletező realista játékstílust nyilván meghaladta az idő, de a fizikai cselekvések igénye, a belső lelki folyamatok láttatásának parancsa mit sem vesztett időszerűségéből. Kétségtelen a kritikus munkáját is könnyiti, hiszen a szembetűnő gesztust, hatásos kis cselekvést könnyebb megfigyelni és leirni, mint a pusztán átélt, arcjátékkal és hanggal érzékeltetett játékot. Az átlagos tehetségű szinész teljesítményét is megemelheti, különösen ha a fizikai játékok, kifejező gesztusok kigondolásában hathatós segitséget kap egy nagytehetségű rendezőtől. A Nemzeti Szinház előadásában részben ez történt, részben pedig - ezt se feledjük - az elmúlt évtizedek nagy színészei kaptak a Hamlet

ben alkalmat tehetségük, tudásuk felragyogtatására. És még az ő tehetségük is jobban érvényesült a Szanyiszlavszkij-módszer gondolkodtató, fegyelmező követelmény-rendszerének szigorában. Ehhez képest