Kerényi Ferenc: A színjátéktípusok történeti leírásának elmélete és gyakorlata. Hamlet-előadások hazánkban 1790-1840 (Színházelméleti füzetek 2., Budapest, 1975)

redukált; most viszont visszaadott jellem gazdagságuk Hamlet figurájának értelmezését segíti. Egressy 1838-39-ben, bécsi tanulmányútja után, szándékosan választ olyan feladatokat, amelyek az átlényegülés nagy lehetőségeit nyújtják: Lear, Bánk bán, Hamlet. A szerep meghóditása nem ment könnyen az ő számára sem. Egyrészt meg kellett birkóznia a Pesti Magyar Szinház rossz akusztikájával és saját hanganyagának gyöngeségével, másrészt le kellett vetkőznie a vidéki pályakezdéskor még tapasztalt siró-deklamáló iskola maradványait. Ennek hatása a nagymonológ elmondásakor még 1843-ban is kisért. Nem fogadta kritikai elismerés a romantikán éppen fizikai adottságai miatt túllépő, a lélektani realizmus felé mutató ábrázolási törekvéseit sem. Néhány helyen "mindennapian aljas" az alakitás rója meg Bajza 1843-ban, hiányolva a romantikus emelkedettség és stilizálás eszközeit, amelyeket a másik jeles Hamlet, Lendvay Márton természettől fogva birtokolt. A Hamletn

ek jelentős szerep jutott a magyar romantika szinpad! beszédmódjának kimunkálásában is, e téren Egressy kézikönyvének visszatekintő hitelességét - az emiitett mutatvány mellett - Bajza és Vörösmarty kritikái bizonyítják. A siró-deklamáló iskolával szemben a beszéd értelemszerű^ központozást követő tagolása került előtérbe; a szavak természetes időmértékének kizengetése és az érzelmi hangsulyok nagy száma teszi mai Ízlésünknél jóval dallamosabbá a romantikus dikclót. Az 1841-es mutatvány-cikkből egy hangsúlypéldát idézünk

s "Hamlet. Mi a fegyvere? Osrick. Kard és vi-tőr. Hamlet. Ezek fegyverei^ volnának. Ezen utóbbi mondatban az i betű birja a főhangot, a többi felett." A szinészet könyvé

ből vett két további példa szolgáljon