Földényi László: Dráma vagy színjáték. A színházművészet esztétikai sajátosságairól (Színházelméleti füzetek 1., Budapest, 1975)
szonylagos immanenciájára hivatkozni, ennek meg is van a reális létjogosultsága, ugyanakkor az sem szorul részletesebb bizonyításra, hogy a dráma fejlődése számos esetben határozottan uj irányba lenditette a színházat. Ha megfordítjuk a képletet, és a színházművészetet tekintjük olyan közegnek, amelyből a dráma kifejlődött, az előbbiekhez hasonló kérdések állnak elő. Mi indokolja, hogy autonóm drámamüvészet jöjjön létre? Ha már megszületett, miért az irodalom művészetének lett egyik ága, s miért nem sorolható a szinjáték valamelyik alcsoportjába? stb. 7égül nem érdektelen idézni Arisztotelész véleményét, aki lényegében mindkét alternatívának ellentmond, és ezzel tulajdonképpen egy ujabb megközelítési módot kinál: "a tragédia hatása ugyanis előadás és szinészek nélkül is létrejön", ill. "a tragédia mozgás nélkül is megteszi a maga hatását, ...hiszen olvasás utján is.kiderül az értéke" /Poétika Bp. 1963. 71. és 2X71. fej./. Arisztotelésznél tehát sem a két művészeti ág rivalizálásáról, sem ezek alárendeltségi viszonyáról nincs szó. A P oétika szerzője, ousztán egy objektiv tényt regisztrál, és ez azt i bizonyitja, hogy két autonóm, de egymással igen szoros kapcsolatot tartó művészi képződménnyel állunk szemben, és ezek Önmagukban is teljes értékű és hatású esztétikai élményt nyújtanak. A dráma kontra színház primátusának dilemmája tehát - éppen a kezdeteket vizsgáivá - hamis. Megállapításunk Igazságát az a tény is alátámasztja, hogy a tétel érvényességét tovább terjeszthetjük, ugyanis a reneszánsztól kb. Goethe és Schiller fellépéséig ilyen kérdésfeltevés sem a,szűkebb, sem a szélesebb közvéleményt nem foglalkoztatta. Drámairodalom és drámaolvasás mint az esztétikai élmény szerzésének ma közismert és elterjedt forrása, gyakorlatilag aligha létezett külön terrénumként a színháztól és a szinjátékmüvészettől. 7oltak jól vagy rosszul megirt drámai müvek, sikeres vagy kevésbé sikerült előadá-